Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért szeretek csalódást...

Miért szeretek csalódást okozni másoknak?

Figyelt kérdés

Utálom, ha dicsérnek vagy ha jót mondanak rólam. Kiskoromban többször mondtam el az 1-eseket, mint amikor 4-est vagy 5-öst kaptam. Sokszor rosszul írtam meg a dolgozatokat és 1-esre feleltem, pedig előző nap sokat tanultam. Aztán mindig meggondoltam magamat, nem akartam, hogy jót mondjanak rólam.


Ez a mai napig így van. Anno sokat jártam pszichológushoz, mert senki nem tudta mi bajom van, ugyanis elég durva figyelemzavarban szenvedek, bár ez lehet amiatt van, mert nem érdekel semmi. Ha beszélgetek valakivel, 1-2 perc után már meg sem hallom amit mond, mert untat. Pszichológus elvégeztetett velem egy IQ tesztet, és szándékosan rosszul töltöttem ki, rossz válaszokat mondtam. Persze úgy, hogy hihető legyen, és elmondhassam a végén, milyen nehéz volt. 90 alattira sikerült így, ezáltal különleges bánásmódot igényelhettem a suliban. Az utolsó 3 évben már egyáltalán nem tanultam, sikerült 2-eseket összeszednem puskázással, így elvégeztem a 8 általánost. 9.-ben már nem puskáztam, ahhoz is lusta voltam, a félévi bukásom után valahogy segítettek rajtam a tanárok és megadták a kettest év végén. Aztán diákmunkán mindent elcsesztem, mondhatni ''kirúgattam'' magamat.


Szerintem ez már súlyosabb egy egyszerű imposztor - szindrómánál, vagy...?


2020. nov. 9. 23:01
 1/10 anonim ***** válasza:
57%
Ha ez igazi kérdés, akkor szerintem csak szimplán retardált vagy. Vannak ilyenek, nekem is volt hasonló osztálytársam. Teljesen jó esze volt, tök sok mindent elérhetett volna, a szülei is támogatták volna, szóval nem volt egy problémás család. Mégis neki a hülyeség, ökörség jobban feküdt és sajnos nem nőtte ki, ahogy idősödött. Mostanában már biztos "jól" érzi magát utcaseprőként és fogja a fejét, miért volt ekkora idióta anno.
2020. nov. 9. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Amúgy ha az én gyerem lennél, én tuti megrángatnálak kicsit, meg kapnál egy atyai pofont, csak hogy kicsit észhez térj. Manapság a kölykök nevelik a szülőket, fordítva ülnek a lovon a családok. Adnék én neked olyat, hogy megemlegetnéd. Utána tudnád, hogyan kell viselkedni.
2020. nov. 9. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
Ó, én emiatt nem aggódom. Úgysem élek sokáig.
2020. nov. 9. 23:10
 4/10 A kérdező kommentje:

2-es, sokszor megütöttek gyerekkoromban, volt, hogy 2 évig nem volt telefonom, mert elvették.


Szerinted érdekelt? :)

2020. nov. 9. 23:11
 5/10 anonim ***** válasza:
A pszichopaták általában ilyenek, mint te. A szüleid helyében kivizsgáltatnám a fejed, egy olyan szakemberrel, akit 1000% hogy nem b*szol át. Utána mehetsz az elmegyógyintézetbe, ott semmi se kell, hogy érdekeljen.
2020. nov. 9. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Á, nem vagyok pszichopata, vannak érzéseim. Nem vagyok rosszindulatú sem. Csak nem érdekel a sorsom.
2020. nov. 9. 23:23
 7/10 anonim ***** válasza:
Valami borzasztó trauma érhetett téged valamikor.Az vezetett téged erre az útra.Ha valóban nem érdekelne semmi és senki akkor nem akarnál szándekosan rosszat okozni.Magadra akarod hívni a figyelmet talán azért hogy sajnáljanak.Ezt csak te tudod.Csak magaddal szúrsz ki ha nem változtatsz magadon.Te fogsz szívni mert ez csak roszabb lesz.
2020. nov. 9. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

Az nem baj, ha rosszabb lesz.

De milyen traumára gondolsz? Mert nem tudok arról, hogy lenne.

2020. nov. 10. 00:09
 9/10 anonim ***** válasza:
Trollkérdés.
2020. nov. 10. 06:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Ebben mi a troll?
2020. nov. 10. 07:35

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!