Kinek rosszabb, aki egyik szülőjét teljesen nem ismeri egész életében, vagy annak, aki ismerte gyerekkorában és utána tűnt el végleg?

Mondanám, hogy ezt nem lehet így megítélni de látom te is tudod, hogy ez szubjektív és véleményt kérdezel. Én sok olyan embert ismerek, akinek az egyik szülője (90 százalékban az apa) eltűnt az életéből egy idő után. Vagy sajnos örökre vagy csak válás és emberi szívtelenség miatt megszűnt érezni apai szeretetet a gyermeke iránt. Mindkettőre ismerek túl közeli példát és sokkal jobban szenved az, akinek az apja még a földi létét éli ám nem vesz róla tudomást, vagy csak épp annyira, hogy a gyerek kizárni se tudja végleg az életéből. Bár még tinédzserek vagyunk, azt látom, hogy az apa csak fenn akarja tartani a látszatát annak, hogy törődik a lányaival és azt, hogy a különélés ellenére kiválóan teljesíti a szerepét. Ezzel ugyebár csak rosszat tesz, mert a lánya és ő is látja ennek hazug mivoltát. Pedig, fontos megjegyezni, vannak szép emlékeik egymásról, csak bemocskolja az az elárultság és mondhatni magány érzés, amit egy apa hagy maga után évekkel az ,,elszakadás" után. Habár ez egy harmadik lehetőség, mégis a közvetlen környezetemben ennek láttam leginkább pusztító hatását, ami egy gyermeki lélekre hathat.

Annak a nehézsége, hogy a szülőt örökre elveszít valaki gyerekkorában szerintem múlik a nevelésen, a környezeten, az érettségen. Nem egy olyan példát láttam, hogy 6-15 évesek meglepő érettséggel dolgozták fel egy hozzátartozójuk eltávozását.

16/L

Szerintem annak, aki ismerte, és később végleg eltűnt.

A gyerek ezt úgy értelmezheti, hogy elhagyták, vagy nem kellett. Utána, ha esetleg mégis lenne közeledés, lehet, hogy látszatnak és erőltetésnek fog hatni nála, ahogy #2 írta.

(De #3-nak is igaza van, ha az elválás előtt a gyerek maga is megbizonyosodik arról, hogy nem jó az, ha pl egy agresszív, vagy alkoholista szülővel él, negatív élményei vannak a szülővel, akkor más a helyzet. )

Akit nem ismerek, az nem letezo szemely, nem faj. Baromira nem lehet osszehasonlitani.

Nekem egyebkent az volt a trauma, mikor ez a nem ismert, nem hianyolt apa megjelent az eletemben, es annyira szar, gyenge jellemu ember, egocentrikus szerencsetlen, hogy rosszul lettem a gondolattol, hogy tole vagyok.