Miért hazudunk olyan sokan magunknak?

Mostanában elégé filozófikus hangulatomban vagyok, és az elmúlt pár napban azon gondolkodtam hogy miért csapom be magam évek óta mint hogy, engem nem érdekel hogy mások mit gondolnak rólam, miközben mindig mások tekintetét, arcát fírtatom egy beszélgetés közben, és vágyok az elismerésre, miért mondogatom azt magamnak hogy boldog vagyok egyedül miközben mardos a magány, vágyok valakire akinek megszólalnom se kell csak elég a szemébe néznem és tudja minden gondolatom, hogy megteszek mindent hogy tovább fejlődjek, miközben lusta vagyok és az ifőmet pazarolom sokszor, és így tovább miért jobb hazudni magunknak, mint szembe nézni az igazsággal, még ha fájhat is, miért vagyunk így programozva társadalom, gének, nektek mikor volt olyan felismerésetek hogy egész életben becsaptátok magatokat, csak hogy ne kelljen szembenézni a valósággal, és mi váltotta ezt ki, és hogy sikerült őszintébbnek lenni magatok felé, nagyon kíváncsi lennék a válaszaitokra/véleményekre, előre is köszönöm.