Úgy érzem megfulladok! És ha kiadom magamból ami nem tetszik, mindig én jövök ki belőle rosszul. Mit kéne tennem?

Már régen is mikor kisebb voltam, mindig le voltam tolva a suliban a stílusom miatt. Elhatároztam, hogy jólvan akkor nem szólok inkább semmiért, mert úgymond bármikor megszólaltam, csak én kaptam érte, hogy milyen stílusban beszélek. Próbáltam erre figyelni, de én nem hallom egyszerűen, hogy mi a gond azzal ahogy beszélek, és senki nem fejti ki, csak azt hajtogatják, hogy stílus stílus... és kérdem jó de mi van vele,.. hát stílus. Kösz.

És ez leginkább akkor van amikor valami miatt ideges vagyok, valaki felbosszant, vagy valakivel összevitatkozom. De mikor valakinek nem tetszik valami velem kapcsolatban, akkor ő ugyanúgy kioszt, és elmondja a véleményét, tekintet nélkül arra, hogy nekem ez hogy esik, és nem gondolom hogy amikor már beszél indulatból, az annyival szebb "stílusban" teszi. De tényleg lehet valami az enyémmel, a szüleim is mondják sokszor, hogy nem is mindig az a bántó amit mondok, hanem ahogy előadom. És pl a baráti kapcsolataim is itt szoktak először megromlani, mikor én elmondom a nem tetszésem valamivel kapcsolatban, mármint személyesen, mert írásban nem úgy megy át a dolog. De én nem hallom magamon egyszerűen, hogy az amiből vissza kéne venni, és mi az én megnyílvánulásomban annyira bántó. Már ezért nem szólalok meg, de rohadtul unom, hogy nekem ezzel ellentétben meg el kell viselnem másik hisztijét, ordibálását, és flegmázását, mert ha visszaszólok, hát az világi modortalan. Nagyon rossz és folytogató, mert tényleg nagyon sok mindent lenyelek, és amikor már nem bírom tovább és szólok valamiért, rögtön én kapom mindenkitől, hogy milyen kívánni valót hagyó a stílusom. Én nagyon szeretnék rajta változtatni, de nem tudom hogyan. Amikor dühös vagyok nem tudok rá odafigyelni, de amúgy sem mert nem tudom konkrétan mire kéne, hiszen mikor valaki ideges, akkor senki sem kedveskedik a másikkal.

Volt már valaki ilyen helyzetben? Tanács, bármi? Nagyon nyitott vagyok bármire, hiszen ha sokan mondják akkor biztos igazuk van, de nem látom magam kívülről.