Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit jelent az, ha valaki...

Mit jelent az, ha valaki nőgyűlölő?

Figyelt kérdés

Napokban kifejtettem egy társaságban a véleményemet gyerekvállalással és azzal kapcsolatban, hogy szerintem mik egy nő kötelességei. Addig el sem juthatott a "vita", hogy ezek mik lehetnek, mert már ott a torkomnak estek, hogy egyáltalán kötelességeket említettem, hiszen szerintük mindenki azt csinál, amit akar.

A lényeg viszont nem ez, hanem hogy egy ponton megkaptam, hogy "nőgyűlölő" szöveget nyomok. Én nem engedtem el ezt a megjegyzést és követeltem az illetőtől, hogy fejtse ki, mire gondol, de erre nem került sor, csak a további személyeskedésre. Másvalaki azt mondta, szerinte azért, mert nők ellen beszélek. Mondtam, hogy nyilvánvalóan semmit nem mondtam a nők "ellen", hanem kötelességekről beszéltem, amit természetesen férfi részről is meg lehet és kell vizsgálni.

De ha egy nő a férfiak kötelességeiről beszél - amik terjeldelemben jellemzően jóval túlnyúlnak a női listán -, akkor mégsem kapja meg, hogy ő férfigyűlölő.



2021. febr. 17. 12:32
1 2 3 4
 11/36 anonim ***** válasza:
100%
szerintem nem nőgyűlőlő vagy, simán csak gyökér, ha azt hiszed bárkinek bármilyen kötelessége lenne a társadalom felé, főleg ha gyerekvállalásról van szó.
2021. febr. 17. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/36 anonim ***** válasza:
82%
"A ti definíciótok szerint egyébként most éppen férfigyűlölőek vagytok, hiszen kaptam most is mindenféle jelzőket" - azért mert kaptál kritikát, még senki nem lesz férfigyűlölő. Nekem semmi bajom a férfiakkal, de a hozzád hasonló szexista barmoktól igyekszem a lehető legtávolabb tartani magam.
2021. febr. 17. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/36 anonim ***** válasza:
100%
Miért lenne bárkinek kötelessége bármi azon kívül, hogy kulturált és emberséges, ahogy a #6-os válaszoló írta? Nem tudom, hogy ez beletartozik-e a nőgyűlöletbe, de az biztos, hogy szexista és rémesen maradi vagy.
2021. febr. 17. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/36 A kérdező kommentje:

10: Egyébként egyre inkább meggyőződésem, hogy bár az első kérdésem itt ezen az oldalon, hogy ide tényleg szellemi fogyatékosok írnak.

Nem az volt a kérdés, amire regálsz, le is írtam, de folytatod tovább. Normális választ (indulat nélkül) itt alig lehet olvasni. Válasz nincs, csak veszett gyűlölködés, bár van egy olyan érzésem, hogy sokszor az anonitás mögé bújva ugyanaz az egy nyomorult írja ugyanazt a választ más formában.

2021. febr. 17. 13:20
 15/36 anonim ***** válasza:
100%

"igenis kötelességei vannak valakinek a társadalom felé"

mire gondolsz? mondj pár példát

2021. febr. 17. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/36 anonim ***** válasza:
100%
"ide tényleg szellemi fogyatékosok írnak." - aha, szóval mert nem osztják a szexista, ostoba véleményedet, ezért mindenki fogyatékos itt. Még véletlenül sem a véleményeddel van baj, hanem mindenki fogyatékos. Mindent értünk.
2021. febr. 17. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/36 anonim ***** válasza:
100%

Nekem szülnöm KELL? Hm, számomra ez újdonság, mert eddig mindenkitől csak azt hallottam, hogy csak akkor tegyem, ha a megfelelő partnerrel mindketten szeretnénk és minden tekintetben elég felkészültek vagyunk.Senki sem mondta, hogy kötelességem, de szívesen elolvasnám, hogy miért az.

24/L

2021. febr. 17. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/36 anonim ***** válasza:
100%

14. Szerintem meg hanyagold is a további kérdéseidet, mert teljesen normálisan leírták neked, hogy mi a probléma azzal, ami mondtál.

A nőgyűlölő jelzőt valószínűleg ezért tették rád, bár kissé rosszul értelmezve. Én értem, mit akartál. Szereted te a nőket, de csak tenyészkancaként, meg anyádként, aki kimossa a retkes zoknidat, meg jó kis kajákat főz, meg néha le is fekszik veled.

Erre is biztos van jelző, azt akarták mondani.


A férfi kötelességekről meg ne beszéljünk, nálatok semmi se kötelező, vagy elvárt.


De komolyan, tudom, soha nem fogod végiggondolni a saját szavaidat, de képzeld magad egy olyan helyzetben, hogy valaki azt mondja neked: szerintem neked kötelező szülnöd, mert ELVÁRÁS, és ha nem csinálod, nem vagy igazi nő.

Nyomd ki te a gyereket, ha annyira elvárod, de az én méhembe ne turkáljanak férfiak. :D

2021. febr. 17. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/36 anonim ***** válasza:
100%

14 kérdező hallod neked aztán van bőr a képeden. napi több kategóriában írod le ugyanezeket az uszító szövegeidet és szerinted mindenki más a fogyatékos. miközben annyira béna vagy hogy még megfogalmazni se tudod máshogy, minden írásod felismerni hogy már megint te vagy. a harmincas incel mamahoteles szűz.


aki esetleg nem látogatja a gyerekvállalást, ennek a kérdésnek az előzménye ott volt tegnap, ott verte magát hogy szülnünk kéne és örökbe adni ha nem kell a gyerek, hogy másnak is legyen, nekünk ez a kötelességünk a társadalom felé. és a slusszpoén, hogy NEM abortuszról volt szó, nem már létező de nem kívámt terhességről, hanem csupán arról hogy nem szülünk egyfolytában és adjuk örökbe mert fogy a magyar.

nyilván csak troll, ennyire sötét ember alatti létforma egyszerűen nem létezhet, csak provokációból írja, a minél több válaszért, meg hogy alázhassa a nőket.


nem érdemes leállni vele mert látjátok hogy csak fújja a magáét. egy kis lúzer görcs, mint egy szemellenzős ló úgy tolja a hülyeségeit.

2021. febr. 17. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/36 anonim ***** válasza:
mostmár tényleg kíváncsi vagyok, kinek milyen kötelezettségei vannak a társadalom felé
2021. febr. 17. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!