Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit jelent az, ha valaki...

Mit jelent az, ha valaki nőgyűlölő?

Figyelt kérdés

Napokban kifejtettem egy társaságban a véleményemet gyerekvállalással és azzal kapcsolatban, hogy szerintem mik egy nő kötelességei. Addig el sem juthatott a "vita", hogy ezek mik lehetnek, mert már ott a torkomnak estek, hogy egyáltalán kötelességeket említettem, hiszen szerintük mindenki azt csinál, amit akar.

A lényeg viszont nem ez, hanem hogy egy ponton megkaptam, hogy "nőgyűlölő" szöveget nyomok. Én nem engedtem el ezt a megjegyzést és követeltem az illetőtől, hogy fejtse ki, mire gondol, de erre nem került sor, csak a további személyeskedésre. Másvalaki azt mondta, szerinte azért, mert nők ellen beszélek. Mondtam, hogy nyilvánvalóan semmit nem mondtam a nők "ellen", hanem kötelességekről beszéltem, amit természetesen férfi részről is meg lehet és kell vizsgálni.

De ha egy nő a férfiak kötelességeiről beszél - amik terjeldelemben jellemzően jóval túlnyúlnak a női listán -, akkor mégsem kapja meg, hogy ő férfigyűlölő.



2021. febr. 17. 12:32
1 2 3 4
 31/36 A kérdező kommentje:
30: kicsit ellentmondásba keveredsz magaddal, mert kötelesség és saját döntés egyszerre nem lehet - ha kötelesség, akkor már nem te döntesz. Én kötelességként gondolok rá, hiszen természetünkből fakad a továbbörökítés, amit az ide írogatók dacból és hörögve elutasítanak, bár igazából talán jobb is, mert ha a gyerkük is ilyen színvonalt képvisel abból tényleg nem születik semmi jó - szó szerint.
2021. febr. 17. 23:07
 32/36 anonim ***** válasza:
100%

Még mindig nem kaptam konkrét érvelést arra, hogy miért kötelességem.


Miért szüljön olyan, aki nem szeretne - hogy a gyerek úgy érezze, hogy teher?

Miért szüljön olyan, aki anyagilag nem tudná ellátni?

Miért szüljön olyan, akibe nem szorult felelősségvállalás?

Miért szüljön olyan, aki lelkileg nem tud felelni más egészséges felnövéséért?

Miért szüljön olyan, aki utána nem törődne a gyerekkel?

Miért szüljön olyan, aki saját magáról se tud gondoskodni?


Borzasztó, hogy a mai világban bárki szülhet. Rengeteg gyerek él terrorban és elnyomásban azért, mert a szülei valamilyen módon nem álltak készen a gyerekvállalásra.


Inkább legyen kevesebb gyerek, de ők nőjenek fel egészséges és szerető közegben. Akiben az alábbiak közül akárcsak egy nincs meg, annak nem lenne szabad gyereket szülnie:

- egy szerető pár, akiben bármire lehet számítani

- mindkét fél részéről vágy a gyerekre

- megfelelő anyagi háttér

- megfelelő szellemi háttér

- megfelelő érzelmi háttér

- nagy felelősségtudat

Ha ezek egyike nincs meg, már nagyban csökkenek az esélyei, hogy egy gyerek úgy nő fel, ahogy megérdemli.

2021. febr. 17. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/36 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező, nem mindenki állt le az őskor szintjén, mint te. Más embereknek más céljaik és terveik vannak - létezik világ a gyerekvállaláson kívül. Megkérdezhetem egyébként, hogy neked hány gyermeked van?
2021. febr. 17. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/36 anonim ***** válasza:
100%

"kötelesség és saját döntés egyszerre nem lehet"

de eldöntheted hogy bevállalsz-e valamit ami bizonyos kötelességekkel jár. a gyerekvállalás pont jó példa. te ELDÖNTÖD hogy belemész-e, és ha igen, azzal tudomásul veszed hogy bizonyos kötelességeid lesznek. ha nem, akkor nincsenek kötelességeid ezzel kapcsolatban.


"Én kötelességként gondolok rá, hiszen természetünkből fakad a továbbörökítés"

ez a te DÖNTÉSED. van, aki máshogy dönt, amihez neked az égvilágon semmi közöd. ezt kéne elfogadnod, és máris nem kapnád meg hogy nőgyűlölő vagy.

2021. febr. 17. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/36 A kérdező kommentje:

32: "Borzasztó, hogy a mai világban bárki szülhet"


igen, borzasztó, hogy te is szülhetsz

a mai nap jó híre az, hogy nem fogsz

2021. febr. 18. 00:00
 36/36 anonim ***** válasza:
81%

#35

Késő, már van két általános iskolás gyermekem. Nem fogom bizonygatni neked, hogy jó szülő vagyok, mert annyit nem érsz és a tetteknek amúgy is nagyobb ereje van. Viszont egyik gyerekemnek se fogok soha olyan ordas nagy hülyeséget mondani, hogy KELL, hogy legyen gyerekük. Mert nem, nem kell.


Kérdező, neked van gyereked? Tisztában vagy vele, hogy mekkora felelősséggel és felkészüléssel jár, vagy csak a szájad jár? Nyilván könnyű úgy beszélned a magas lóról, hogy se a terhességet, se a szülést nem éled át.

2021. febr. 18. 00:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!