Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért nem tudja megszeretni a...

Miért nem tudja megszeretni a feleségem a kutyánkat?

Figyelt kérdés
Nemrég lett kész a kertes házunk, ahová beköltöztünk a feleségemmel meg a kislányunkkal. Felvetettem, hogy szeretnék egy kutyát, mire a feleségem konkrétan kiakadt, hogy hogy képzelem ezt. Én egyébként mindig tudtam róla, hogy nem igazán szereti az állatokat, de azt gondoltam, hogyha már ott lesz velünk egy kutya, akkor ő is simogatni fogja és idővel majd megszereti. Hónapokig ment ezen a vita, aminek az lett a vége, hogy a feleségem kijelentette, hogy őt már nem érdekli ez az egész, csináljak, amit akarok, de ő biztos nem fog vele foglalkozni. Én állatok közt nőttem fel, azt akartam, hogy a gyerekünk is megtapasztalja milyen ez, úgyhogy hoztam a házhoz egy németjuhászt. 1 éves múlt. Az udvaron tartjuk, a gyerek jól kijön vele, de a feleségem nem vesz tudomást róla. Ha a gyerekkel kint játszunk, néha csatlakozik hozzánk, olyankor ő is megsimogatja kicsit a kutyàt, próbál mosolyogni meg jól érezni magát, de látszik rajta, hogy igazából bárhol máshol szívesebben lenne, mint ott. Néha nagy nehezen sikerül rávenni, hogy legalább a tálkájába tegyen ki neki ételt, de ennyi. Látom az arcán, ha közelít felé a kutya, hogy egyszerre undorodik és fél tőle, ami nagyon meglepett. Persze tudtam, hogy a párom nincs oda az állatokért, de őszintén azt hittem, hogy ha a házhoz hozok egyet, nem tud majd neki ellenállni. Van esetleg hasonló rokonotok, akikkel meg tudtátok szerettetni mégis az állatokat? Ha igen, hogyan?

2021. febr. 20. 10:38
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
46%

Szerencsére nincs ilyen ember a környezetemben, nem tudnám tolerálni, nemhogy még össze is kössem az életem egy ilyen alacsony érzelmi intelligenciával megáldott személlyel.

Szerintem nincs mit tenni, az ilyen emberek soha nem fognak változni, az EQ éppúgy veleszületett dolog mint az IQ, nem lehet növelni.

Remélem a gyereketek rád üt, és nem a feleségedre.

2021. febr. 20. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
95%

1. Nem kellett volna erőltetni.

2. Nem egy nagytestű kutyát kellett volna szerezni, vagy legalábbis nem rögtön felnőttet.

3. Ha fél és tart tőle, az nagyon rossz. A gyerek hogyan reagál a kutyára? Mert át tudja venni az anyja hozzáállását sajnos, még ha eleinte élvezte is a kutya társaságát.

4. Ez így nem felelős állattartás. Mi lesz ha veled történik valami? Elutazol pár napra, vagy eltöröd a lábad? Akkor a kutyával nincs foglalkozva, enni is alig kap? Egy kutya hazavitele közös döntés kellene legyen, mint a gyerekvállalás kb.

2021. febr. 20. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:
100%
Ő ilyen, ezt tudnod kellett volna. Egyébként kommunikáció? Mert amit leírtál, abból azt lehet leszűrni, hogy ő nem egyezett bele a kutyába, de te mégis hoztál egyet, aztán meg most nem érted, miért nem kedveli. Miért nem beszéltétek meg? Az nem megbeszélés, hogy direkt is hozol kutyát, hátha megenyhül. Nem értem, miért vagy meglepődve. Hiába vársz változást, neki ez nem fog menni. Ha te mondjuk utálod az egereket, de a feleséged visz haza egyet, akkor te azt az egeret meg tudod szeretni, simogatni fogod? Nem. Miért? Mert attól, hogy rád van kényszerítve, a te álláspontod még nem fog változni.
2021. febr. 20. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim ***** válasza:
90%

Olyan vagy mint egy rossz nő.

"majd ha lesz akkor szeretni fogja" "majd megváltoztatom"

Nem. Nem fogod. Nem értem miért kell ráerőltetni azt amit nem akar. Azt meg szerintem elég merész dolog kijelenteni hogy a feleség az alacsony intelligenciával megáldott személy ebben a történetben. Szerintem itt a férj a ludas. Addig-addig hajtogatta a saját igazát amíg a másik fél be nem adta a derekát.

(egyébként én sem szeretem a kutyákat pont úgy mint a feleséged, viszont a macskákat imádom, mindig simogatnám őket)


Tehát akkor még egyszer. Nem fogod megszerettetni vele az állatokat ha ő nem akarja. Vagy magától elkezd közeledni a kutya felé vagy nem. De ne erőltesd, mert egyszer elege lesz.

2021. febr. 20. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 anonim ***** válasza:
92%

Érdemben nem tudok segíteni, nekem alapból kizáró ok egy párkapcsolatban, ha a másik fél nem szereti az állatokat.

Most már mindegy, de nem egy felnőtt németjuhásszal kellett volna kezdeni, hanem egy kicsi vagy közepes testű cukisággal, vagy egy barátságosabb fajtával (pl. golden retriever). Szerintem ezt hamarabb megemészette volna. Arra figyelj, hogy a gyerekre ne ragassza át ezt a viselkedést/félelmet, ami benne van, a kutyádnak pedig te megadd azt a szeretet, amit megérdemel.

2021. febr. 20. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 anonim ***** válasza:
100%

Nincs olyan rokonom/ismerősöm, akit szimplán nem érdekeltek a kutyák és megszerette őket. Biztos neked is van olyan dolog, ami teljesen hidegen hagy pl kötögetés, ékszerkészítés, kertészkedés és érzed, hogy ez sose fog változni.


Úgy olvastam, hogy megtűri a kutyát, nem szidja, hogy pl mindent összekakil vagy hasonló, nem értem, hogy ezt miért nem tudod elfogadni. Egy kicsit még úgy is tűnik nekem, hogy a gondozását rá akarod lőcsőlni, holott te hoztad a házhoz, kifejezetten a kérése ellenére.


Én versenyzek a kutyáimmal, emiatt tudnak egy halom aranyos trükköt. A kutyáktól kifejezetten félő ismerőseimet ezek eddig mind meggyőzték, hogy az én kutyáim nem fogják őket bántani, mert szóra forognak, hemperegnek, szlalomoznak a lábam között, becsukják az ajtót és odahozzák nekem a papucsomat stb. Ha félelem is van a párodban, szervezhetnétek közös programokat a kutyával, minden hétvégén mehetnétek túrázni egyet pl.

2021. febr. 20. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:
38%
4, érzelmi intelligenciáról volt szó. Tudod mi a különbség a kettő között?
2021. febr. 20. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
74%

Az én férjem nem akart se kutyát se macskát, de amikor valamelyiket hazavittem, utána még jobban szerette őket, mint én.

De ő alapból szerette az állatokat.

Ha nem szeretné konkrétan az állatokat, nem szerette volna meg őket.

2021. febr. 20. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
100%
Azért az nem egy lényegtelen különbség, hogy te mindig is akartál állatot, a feleséged meg egyáltalán nem. Ez soha nem került szóba köztetek házasságkötés előtt?
2021. febr. 20. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
38%
Össze sem jönnék olyannal, aki nem szereti az állatokat, mivel jelenleg is tartok állatokat.
2021. febr. 20. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!