Egy olyan ember aki azt mondja magáról , hogy ő antiszociális és érzéketlen, sokat bántották és már nem bízik, az az ember igazából vágyik a szeretetre?

Szerintem ha át tudod törni a falat amit önmaguk köré emeltek, akkor egy mélyen, szívből szerető embert tudhatsz magad mellett.

Igen. Valamilyen szinten mindenki vágyik szeretetre.

Ennyire lent azért még nem vagyok, nem vagyok depressziós, de igen elég elutasító vagyok az emberekkel szemben, hiába vágyom arra, hogy valaki meglássa és megkérdezze, hogy mi baj van, ha meg is kérdezi valaki, csak annyit mondok, hogy "Semmi/Fáradt vagyok", nem tudok megnyílni mások előtt, a szociális életem csak nagyon minimális, van 2 barátom, akikkel egyébként alig beszélek, 2 éve nem is láttam őket, járok dolgozni, ott tudok szótváltani emberekkel, de csak minimálisan, családommal is jól kijövök, de szinte senki se tud rólam semmit. Hiába tudom, hogy javítani kéne ezeken, nem tudok, sokkal több segítségre és szeretetre lenne szükségem ahhoz, hogy talán tudjak. Hiányzik egy társ, akivel megtudnám osztani a problémáimat, de még lányokhoz sincs semmi merszem közeledni, pedig tudom, hogy ez nem állapot, mégsem tudok mit kezdeni vele, nincs az a mondat, tanács, ami letudná bontani bennem ezt a falat, ami meggától abban, hogy magabiztosabb legyek. Nem hittem volna azt sem, hogy meglesz a targoncás jogsim, aztán mégis és még ezek ellenére sincs bátorságom letenni autóra a jogsit, mert nem érzem azt, hogy sikerülne.

Igen, vágyik. Ha értékes embernek gondolod, akkor beszélgess vele sokat, tölts vele időt.