Mit bántál meg legjobban eddigi életed során?

Nem építettem le sokkal korábban egy mérgező embert az életemben, így több kárt okozott nekem

Nem kezdtem el időben életmódot váltani, mostanra nagyon elfajult helyzetből indultam neki

Nem tanultam korábban. Most kisgyerek mellett meg már nehezebb.

Hogy gyerekem lett. Nem miatta, hanem miattunk. Nem tudtam megadni neki mindazt amit szerettem volna (nem, nem az anyagiak elsősorban, de az is persze), hogy majd az ő élete teljesen más legyen, erre majdnem ugyanazokon a buktatókon vergődte át magát amiken én is, gyűlöltem az egészet.

Már önálló, de látom mennyire nem találja ő sem a helyét a világban, csak remélem, hogy néha azért igazán boldog.

Az egyetemi szakválasztásokat. Akkor nem láthattam előre, biztos voltam benne, hogy a diplomáimmal könnyen el tudok majd helyezkedni (nem "büfészakról" van szó).

Évek óta szenvedek az álláskereséssel, mindenféle hülyeséget elvállaltam azóta.

Én azt, hogy hallgattam az emberekre, amikor azt mondták az általam vágyott szakmára, hogy nem bírnám. Azóta ledolgoztam 8 évet, mellette megcsináltam 2 OKJ-t, egyetemet is elkezdtem (már csak 1 év van vissza) és mindezt full feleslegesen, mert végül szarok mindenkire és végre a vágyott szakmát tanulom :)

Szóval az elpazarolt 8 évet bánom...Főleg hogy most nem tartok sehol se szakmailag, se anyagilag, minden egyes nap nyögvenyelős.

Azt, hogy az iskolai zaklatóimat nem vertem agyon.

Az első kapcsolatomat.

Rossz szakmát választottam.

Nem vállaltam el egy jó munkát, mert féltem hogy nem elég a tudásom hozzá.

Hogy nem voltam nyitottabb gimiben, nem voltam eleget a korosztályommal, valamint, hogy nem figyeltem eléggé az öltözködésemre akkor.

A másik gond, hogy későn kezdtem el célokat kitűzni, nagyobb távlatokban gondolkodni.

A "művésznőt", mint élettársamat, 2011-től 2016-ig.

Maradtam volna inkább magamra a bal kezemmel, az legalább nem vert volna ~2,5 milliós adósságba.

Leginkább a továbbtanulásokkal kapcsolatos döntéseimet.

Egy nem teljesen nekem való szakra mentem egy brutál rossz karra, majd miután már a második félévben kristálytisztán láttam az egészet, onnantól kezdve a végéig őrlődtem és a végére megutáltam, de nem volt vér a pucámban váltani, újrakezdeni, másba fogni.

Utána, miután családi ok miatt pár hónapig otthon voltam, munkába álltam betanított irodai droidként. Ekkor sem mertem teljesen mást tanulni mellette, hanem a büfészakhoz tanultam kiegészítő OKJ-ket.

Mivel ezekkel nehezebb elhelyezkedni, de legalább nem is lelkesedtem, természetesen a 2 elvégzett esti illetve hétvégi OKJ ellenére is maradtam betanított irodai droid.

Majd végre elindultam totál más irányba, de azt is úgy sikerült, hogy háromszor is rossz döntéseket hoztam.

Most itt vagyok egy esti egyetem kellős közepén kiégve, a fiatalkoromat siratva, kb majdnem minden élményből kimaradtam, 5 évig nem is ismerkedtem férfiakkal, a COVID alatt semmi változás nem állt be az életemben, mert addig se éltem.

Bánom azt is, hogy nem előbb raktam kórházba a Nagymamámat. Bár igazából akkor, ott nem létezett jó döntés sem az ő, sem az én szempontomból (már lelkifurdalás terén az utóbbit).

E kettő miatt eleve kell majd pszichológiai tanácsadás, terápia.

Ezen kívül bánom azt is, hogy nem sokkal előbb kezdtem ennyire intenzíven sportolni, nem sokkal előbb figyeltem oda ennyire az étkezésemre, hogy csak most kezdem kivizsgáltatni a 10-15 éve fennálló krónikus betegségeimet.

Per pillanat bánom azt is, hogy egy bizonyos emberrel elmentem addig, ameddig, mert... Szerintem nem fog működni.

28N