Mit csináljak, ebben a helyzetben, ha lecsaptam az első adandó alkalomra? És utána derült ki hogy lett volna még?

5 évig voltam párkapcsolatban. 16 éves koromtól 21 éves koromig. Úgy volt együtt éljük le az életünket, aztán sorozatos hibák miatt szakítás lett a vége. Utána 1 éven keresztül hallani sem akartam kapcsolatról és az önértékelésem a föld alá került.

Viszont amint betöltöttem a 22-őt megint fellángolt a vágy bennem, hogy milyen jó lenne egy társ mellém. De mivel rég nem csajoztam, és nem is kerestem barátnő-jelölteket, ezért semmi önbizalmam nem volt, és úgy voltam vele hogy senkinek sem kellenék. Így hát egyszerűen akartam megoldani a dolgot: felregisztráltam Tinderre és vártam. Közbe viszont megismertem egy lányt. Nagyon jól kijöttünk, és mivel nem gondoltam volna, hogy nagy sikerem lesz a lányoknál, ezért összejöttem vele. Azóta együtt vagyunk, most lesz 5 hónapja. Jól megvagyunk, nem panaszkodhatok.

De. Az első hónapban amíg nem volt olyan komoly a dolog, és még használtam a Tindert, nagyon sok matchem lett, sokan betaláltak. Lányok írtak hogy elmehetnék(!!) hozzájuk egy éjszakára. Sokan. Lesokkolt, világomba nem gondoltam volna ezt. A lánnyal is azért nem szakítottam már akkor, mert nem akartam elhinni, hogy ez igaz. (Itt se fogják elhinni egy páran biztosan.). Szebbnél szebb hölgyek, találtak meg. Ez eléggé megdobta a kisugárzásom, és élőbe is sokkal több sikerem lett, bulikból, bárokból, és néha még egyetemről, is akartak velem lányok találkozni vagy randizni. Ez az egész dolog nagyon felfoghatatlan nekem, sosem gondoltam volna hogy ilyen sikerem lesz ha egyszer komolyan veszem az egészet.

Ami a nagy baj, hogy ezek a dolgok azóta is izgatják a fantáziám, hogy mi lett volna ha nem csapok le az első lehetőségre és várok kicsit tovább. Bár tényleg jól érzem magam a mostani lánnyal, mert minden rigolyámmal szeret, úgy ahogy vagyok. De így hogy tudom hogy van lehetőségem, ott ég a kisördög bent az agyamban, hogy mennyi lehetőség van még, tudnék-e jobbat találni, vagy csak minél több lánnyal randizni.

(Nem menőzni akartam a kérdéssel, ez az igazság, és sajnos nem tudok dűlőre jutni ezekkel az idegesítő gondolatokkal.)