40+ évesek, képesek vagytok még életkedvre, lelkesedni?

Lassan a hatvanat súrolom és igen, tudok felhőtlenül nevetni.

A lelkesedés is megy, sőt vannak terveim igaz lassabban haladok, de bánja kánya! :)

Nem nagyon

Felemészt a rabszolga élet

Nem tudok örülni semminek

nagyon megcsapkodott az élet, de a humorom nem tudta elvenni. Mást szinte mindent.

De értékelem azt, hogy egészséges vagyok, van hobbim, sokat kirándulok és tudom mindennek a jó és humoros oldalát nézni.

Most volt az osztálytalálkozóm és mindenki örömmel beszélgetett és sokat nevettunk, sokszor az én poénjaimon.

Ha nem is vagyok mindig tuti happy, de általában jó hangulatom van és ez kisugárzik :)

53 F

42 leszek, a felsorolt negatív állításaidnak a 90%-a megtörtént már velem. Apám fiatalon meghalt (23 éves voltan, ő 43), a barátaim lemorzsolódtak, vagy külföldre költöztek vagy csak én kerestem őket egy idő után már, a nagy tervek is felemásra sikeredtek, az energiaszint is csökken lassacskán, azért az ember kezdi már érezni, hogy nem huszonéves. Van egy szép párkapcsolatom, de gyerek -és ezáltal unoka- sosem lesz az életünk része.

Épp az elmúlt hónapokban értem a saját fordulópontomhoz. Nagyon nehezen viselem/viseltem a veszteségeket és hosszú-hosszú gondolkodás után el kellett jutnom addig a pontig, hogy nem élhetem le a hátralévő életemet ezekre a veszteségekre koncentrálva és a sebeimet nyalogatva, mert abba totál belerogyok. Jó esetben van még 25-35 évem, nem szeretném megkeseredve leélni. Szeretnék újra önmagamra találni és újra boldog lenni. Mondjuk az rám korábban sem volt igaz, hogy a sok veszteség miatt állandóan csalódott, szomorú vagy megkeseredett ember lettem volna, mert a családi közeg és a humor mindig segített átlendülni a nehéz helyzeteken, de tény, hogy nagyon sok erőmet és energiámat kötötte le a múlton való rágódás. Túl sokat. Teljesen feleslegesen elpazaroltam, elvesztegettem ezeket az energiáimat és az időmet. Pont most értem egy olyan fordulóponthoz, hogy nem hagyom magam. Nem hagyom, hogy felemésszen a múlt, hanem igenis élvezni akarom a hátralévő részt is, igenis lesznek még céljaim és ki akarom hozni a meglévő időmből a maximumot (vagy legalább is az optimumot).

Egyébként a kérdésre válaszolva abszolút képes vagyok még felhőtlenül örülni és lelkesedni valamiért, szerencsére ez sosem múlt el belőlem teljesen, mindvégig megmaradt, csak túl nagy teret engedtem annak, hogy a negatív dolgok elhatalmasodjanak rajtam. Most visszaveszem a kontrollt felettük, amíg még nem késő. A sebek persze megmaradnak, de én már akkor is elégedett vagyok, ha jelentősen elhalványulnak, megfakulnak.

De miért tetted fel ezt a kérdést? Nagy a gond? Eltűnt belőled az életkedv, a lelkesedés, a derű?