Lehetséges, hogy a jövőben teljesen megváltozzon egy ember személyisége és értékrendje, ha végleg kikerül az életéből egy olyan kötelezettségi tényező, amely a múltban kizárólagosan érdekelte?

Felejtsd el. Az ilyen emberek nem bírnak sokáig a fenekükön elülni, vagy jön egy újabb képzés, vagy a munkájukat tökéletesítgetik, vagy más olyan dologgal kezdenek bíbelődni, ami szellemileg továbbra is kielégíti őket, magyarán ha lesz is kicsit több idejük, kicsit mindig "elméleti" emberek maradnak.

Most nem azokra gondolok, akik szereztek egy jó végzettséget, hogy jó állásuk legyen, hanem akik az átlag egyetemistánál jobban rajongtak ezekért a dolgokért és többet beletettek.

Én is ilyen alkat vagyok és van pár barátom, aki szintén szívesen ment még mesterképzésre, szállt be projektekbe, kutatásokba, pörgött rá esetleg a jegyeire... A végére vágytam rá, hogy vége legyen, végre szabad legyek, mehessen ide, oda, csak a munka legyen az életemben és a többi szabad... Ahha. Dolgoztam fél évet a vágyott nyugalmamban és már doktori képzéseket nézegettem, tánctanfolyamokra akartam menni, könyvet akartam írni és ugyanúgy elvoltam a kis világomban, mint mikor ezt a világot az egyetemi dolgaim rendszerezése töltötte ki. És ugyanígy, egy nagyon kedves barátom is nekiállt munka mellett tanítani, nekiállt a szakmai dolgaival erősebben foglalkozni, sosem akarjuk abbahagyni a tanulást és mindig tele lesz a fejünk ötletekkel és szervezéssel.

"egyetem hatására eltorzult értékrendje"

Ne haragudj, de nem az lenne normális, hogy hivatásod van, amit szeretsz és amiben profi vagy? Mit kellene helyette csinálnia, leszülni egy alommal vagy minden este lerészegedni valami késdobálóban?

Hiába. Az embert a személyisége viszi bele helyzetekbe is. A személyiségének megfelelően választ magának jövőt, életutat, elfoglaltságot. Ha épp nem a tanulmányaival maximalista és nem arra van ráfüggve, majd ott lesz a munka vagy a hobbija, amivel ezt megteheti.

Apám nem járt egyetemre, mert akkoriban nem volt divat, ellenben 9 szakmája van. Anyám elmondása alapján, mikor épp nem tanult, dolgozott hasonló erőbedobással. Sosem volt az a családcentrikus alkat, velem sem viselkedett úgy. Keveset volt otthon mindig, folyamatosan ment a munka után, pedig mocsokjól keresett anélkül is, hogy ennyit dolgozott volna.

Vannak ilyen emberek.

Van, mikor tök fölösleges reménykedni, mert az illető olyan alkat, hogy vadássza ezeket a kihívásokat magának egy életen át és attól érzi magát jól, hogy folyamatosan van valami, ami ennyire leköti intellektuálisan.