Van olyan személy az életedben, akinek soha nem fogsz megbocsájtani? Mit tett veled, amiért így érzel vele kapcsolatban?

Persze, exbarátnő.

Nem mérgezi a lelkem, mert nem foglalkozom vele, nem gondolok rá egyáltalán.

Abban az értelemben mindenkinek megbocsátok előbb vagy utóbb, hogy nem gondolok rá haraggal, de a tüske ettől függetlenül ottmarad, és soha többé nem lesz olyan, mint régen. Akkor sem, ha szeretnénk.

Volt több ilyen, most hirtelen egy gimis barátnőm jut eszembe, akivel nagyon jóban voltunk, aztán egyszer csak lecserélt egy menőbb lányra. Elképesztően fájt. Néhány hónap múlva már képes voltam vele kulturáltan egy levegőt szívni, utána pedig, amikor egy év múlva az új barinővel összevesztek, újra keresni kezdte a társaságomat, én pedig örültem neki.

Mégsem működött, pedig nagyon sokáig próbáltuk. Nem haragudtam rá, de a múltat nem lehetett meg nem történtté tenni. Az eset után még bő 15 évig kapcsolatban voltunk egymással, először személyesen, később már csak szülinapokon írtunk rá a másikra, hogy mi van vele. De csak kínlódás volt az egész.

Már rég nem gondolok rá haraggal, eszembe is csak azért jutott nemrég, mert az ő történetét meséltem el a kislányomnak azzal kapcsolatban, hogy az árulást megbocsátani talán lehet, de elfelejteni semmiképp.

Apám. Elvesztettem a bizalmam irányába. Rettenetes gyerekkort okozott.

Anyámban is csalódok mostanság, felnőtt fejjel átértékelem a mostani és korábbi tetteit.

Apám például ilyen, hagyott volna intézetben rohadni, csak mert nem engedték a nagyszüleim, hogy latogasson. De ő már nem él,nem is foglalkozom vele.

Illetve a nővérem, akit igazából nem gyulolok, csak hatalmasat csalódtam benne az elmúlt 1-2 évben . Soha nem fogok tudni már úgy viszonyulni hozzá, mint régen, mert pont azokban az időszakokban hagyott cserben, mikor a legnagyobb szükségem lett volna segítségre. De igazából ha visszagondolok a kapcsolatunkra érzelmileg mindig is önző és egoista volt .

Az utolsó páromnak megbocsátottam,pedig úgy elbánt velem, hogy senki még így életemben soha nem.

Lehet fel sem fogta, amit tett.

Viszont nekem annyira tönkretette az életem, minden téren,hogy hiába akarok, nem tudok teljesen felállni.

Megbocsátottam neki, de egyetlen szavát,tettét sem felejtem el, amíg élek.

Soha nem kezdeném vele újra,egy percre sem.Pedig lett volna rá mód.

Nem tudom, mikor történt, amire célzol, és ki csinálta veled, viszont az a te érdeked, hogy előbb-utóbb megbocsáss. Nem kell azonnal, nyugodtan haragudd ki magad, de valamikor engedd el. Jobb lesz.

Elfelejteni viszont nem kell és nem is szabad.

Előbb vagy utóbb én is megbocsájtok mindenkinek, mert tényleg nem az a járható út hosszútávon, hogy ilyen negatív érzéseket hurcolászok magamban. Ugyanakkor mégis keletkezik bennem egy törés, és már sosem lesz teljesen ugyanolyan azzal az emberrel a kapcsolatom, hiába nem gondolok már rá én sem haraggal.

Két ilyen van, bár már egyikük sem része az életemnek. - "Gimis legjobb barátnőm", és volt sportedzőm.

Az előbbi panaszládának kezdett használni, és megkérdezetlenül zúdította rám a, helyenként igencsak rosszindulatú, dolgait. Amikor már mentálisan nem bírtam, finoman szóltam neki többször, de mindig vita lett a vége, mert "csak bántom őt". Egyik tanórán is így született egy veszekedés, ami során engem próbált lejáratni, minden rossznak beállítani a többiek előtt, de az ellenkezőjét érte el.

Az utóbbi viszont mindig kiválasztott valakit, akit a többieknek tudott szapulni, eleinte csak külsőst. A régebbi tagok közül nem maradtunk sokan, és sokáig azt hittem, hogy mi kivételek vagyunk, a hátunk mögött nem mond rólunk rosszat. Tévedtem. Egyszer konkrétan a fülem hallatára papolt rólam, nem túl szép dolgokat, és úgy mellbevágott az egész, hogy megszólalni nem tudtam. Onnantól már nem is ment az egész és elég szépen hazavágott a történet mentálisan.