Az emberek tényleg így éreznek vagy csak illemből teszik?

Sokszor azt látom, hogy a régi gimis tanáraim egyenként felköszöntenek minket szülinapunkra az FB-n, de akarják is tartani a kapcsolatot, néha üzenetet küldenek, megkérdezik, hogy mi újság. Ha már valaki 10-20 éve dolgozik, akkor hogy tud kötődni ennyi diákhoz? Ha magamból indulok ki, a nevüket sem jegyezném meg pár év után, legfeljebb néhány volt “kedvencnek”.

Az van, hogy én soha nem tudtam így kötődni az emberekhez, erre a pszichológusom hívta fel a figyelmemet. Bárkit eldobok, miután már nincs közünk egymáshoz, egyszerűen nem keresem többé, mert úgy vagyok vele, hogy lesz majd másik barátom úgyis, és különben is miért kellene erőltetni bármit is, aminek már vége van. A pszichológusom segített rájönni arra, hogy nem ez az általános, de én csak most kezdem ezt észrevenni.

Az a kérdésem tehát, hogy az emberek a tanárokhoz hasonlóan kötődnek egymáshoz? Nem felejtik el a volt kollegájukat, gimis ismerőseiket? Időt szánnak a felköszöntésükre, az üzenetváltásra, a jóbanlevésre? Azt hittem ez csak illem vagy megszokás.

Én valahogy mindig úgy voltam ezzel, ha valakivel elválnak az útjaink, akkor ott az érzelmi kötelék is megszűnik. Ugyanezt éreztem, miután szakítottunk az exemmel.

Nincsenek is ezért tartós kapcsolataim, max. 1-2 de őket már megszoktam és az életem részévé váltak.