Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » A testvérem nem akar dolgozni....

A testvérem nem akar dolgozni. Mit tehetnénk?

Figyelt kérdés

Amióta befejezte a középiskolát a tesóm egy évet sem dolgozott. Most 30 éves.

Mondogatja, hogy majd ő néz munkát, de azóta se keresett egyet sem.

Eleinte még bepróbálkozott 1-2 munkahelynél, sikertelenül. Azóta évek óta munka nélküli. Csak a 22.000Ft-os segélyt kapja. És közben hazudik a munkaügyinek arról, hogy közben megvan az a minimum pár hónapos munka, amiért még megadják neki a segélyt. Ugye azt sem ingyen adják. A tesóm és a mamám megkéri az ismerősüket mindig, hogy igazolja le a tesómnak, hogy ott dolgozik minden évben pár hónapot. (?)

Ráadásul anya sem szól rá. Egyedül a rokonaink és akkor is megsértődik.

Pedig a szüleim is közmunkásak...és elég sokan vagyunk.. Csak a szüleim dolgoznak, pedig már felnőtt gyerekeik vannak.( Illetve én majd szeptembertől fogok dolgozni. )

Valószínűleg azért nem akar dolgozni a tesóm, mert rosszul bántak vele a suliban. Pletykálkodtak róla meg beszóltak neki. Illetve amúgy is egy zárkózott személy. Nem szeret emberek közt lenni. Egész nap itthon van, nem él aktív életet.

Pszichológus kellene esetleg? Vagy csak egy rábeszélés??

Vagy hagyjam és majd ő kijön a buborékjából előbb-utóbb?


23/L



2022. júl. 5. 17:48
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
90%
Nem úgy megy, hogy bemondok hazugságra dolgokat a munkaügyinél, azok meg már utalják a segélyt. Az meg, hogy pár napra bejelentik valahova szintén nem ok arra, hogy seg|lyt kapjon valaki. Ezeket mindenhol ellenőrzik, az oep kiskönyvbe is bele van írva, illetve az adóigazolások alapján kapják a járadékokat. Szóval, ha valóban kap valamit, akkor nem egy-két napot "dolgozik" és elég jól el van neki intézve az egész dolog, ha évek óta ez megy.
2022. júl. 5. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
75%

Lusta, naplopó

Ne foglalkozz vele

Te dolgozz és a pénzt vagy magadnak spórold vagy magadra költs ha nekik kell pénz dolgozzanak!

2022. júl. 5. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
86%

Semmit. Az én tesóm is ilyen. Sose változnak meg az ilyenek.

Te ne keveredj bele, ne segíts nekik. Ennyi. Majd ha nem lesz kin élősködnie akkor elmegy plazmázni, tarhálni...de tuti nem dolgozni.

2022. júl. 5. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
88%

"Ráadásul anya sem szól rá."


Ez az 1 mondat a lényeg. Mármint, nem az, hogy nem szól rá anyukád, hanem, hogy ezt a szüleid normálisnak tartják, hogy valaki 30 évesen sem dolgozik.


A rokonságban nálunk is van ilyen személy, dettó ugyanez a helyzet, annyi különbséggel, hogy volt 1-2 munkahelye, de nagyon hamar otthagyta, mert nem szeret emberek közt lenni, utál mindenkit stb stb.. Az anyja szintén nem foglalkozik vele, tulajdonképpen eltartják.


Ez a helyzet nálatok is. Ameddig el van tartva a testvéred, addig nem fog elmenni dolgozni. Ez van sajnos, bele kell törődni. A szüleidnek kellene a sarkukra állni, és megmondani neki, hogy "Vagy elmész dolgozni, vagy mehetsz ahová akarsz, mert mi nem vagyunk képesek eltartani már.", vagy valami hasonló.


Eleve abszurd nekem az, hogy hogyan juthat el valaki arra a szinte, hogy még 30 évesen is képes azt eltűrni, hogy a szülei tartsák el, mert ugye a segélyből nem tud megélni senki. És itt nem arra gondolok, hogy a szüleivel él, mert az teljesen más dolog.

2022. júl. 5. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
Mindenesetre ne tartsd el.
2022. júl. 5. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
85%
El kell zárni a pénzcsapot, egyből megjön a kedve
2022. júl. 5. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
85%
Ne adj neki pénzt, mert hozzászokik!
2022. júl. 5. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
Mégis milyen életetek van nektek, ha a szüleitek dolgoznak egyedül és azok is közmunkások? Hogy lehet annyiból étkezni, meg befizetni a számlákat?
2022. júl. 5. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Különösebb idő ne pazarolj rá, ne akarj segíteni neki erődön felül, attól mert testvérek vagytok, ilyen helyzetben már nem kell "ápolgatni" a másikat.

Én is hasonló hibába estem, jól meg is bántam...


Gondolom nemsokára úgy is elköltözöl otthonról.

2022. júl. 5. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
pszichológus kell
2022. júl. 5. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!