Ha nem viselne meg a párom halála, akkor rossz ember vagyok?

Vagy az, vagy csak simán nem szereted. Vagy is-is.

De honnan tudod ezt így előre?

Mióta voltatok együtt?

(Nekem a volt barátom halt meg fiatalon, egy balesetben (vétlenül). Évekig nem éreztem gyászhoz hasonló érzést, emiatt rossz embernek tartottam magam. Aztán meghalt más is a környezetemben, szintén fiatalom, és így ezzel együtt már kitört belőlem minden régi, tudat alatt elfojtott érzelem.

Semmi baj nincs azzal, hogy most nem érzed azt, amit "érezni illene".

Bár a gyásznak megvan a maga lépcsőfokai, ez mégis egyénennként változhat, sőt akár a folyamatok sorrendje is felcserélődhet. Nem vagyunk egyformák.

Fogadd őszinte együttérzésem. Tégy úgy és csinálj, ami jól esik most.

Ne foglalkozz azzal, hogy mit "kellene" és hogy "kellene".

*előző vagyok, bocsánat, most vettem csak észre a feltételes módot.

Válaszolok akkor így a valódi kérdésre is: sokan éreznek így, hogy nem viselné meg őket.

Ha azonban a valóságban megtörténne, hidd el, hogy kiváltana azért egy elég intenzív reakciót. Most azért érzed így, hogy nem viselne meg, mert elképzelhetetlennek tűnik. De ha megtörténne, akkor hidd el, valamilyen szinten megviselne, csak ahhoz be kell következnie.

Nem lehet, hogy csak elnyomod a problémát?

Amikor a nagyapám meghalt, én nem voltam feltűnően szomorú, belül csak üresség volt. Nem engedtem az üresség helyére bánatot, erőltettem a pozitivitást, hiszen annyi baja van mindenkinek így is, én nem terhelhetem őket.... A temetésen sem sírtam a bánattól, csak a rokonok sírása váltott ki belőlem szimpátiasírást.

Most hét évvel később kezd kegyetlenül fájni.