Ez mennyire volt normális?

Hm. Érdekes téma, kicsit magamra ismertem. 14-15 évesen olyan dolgokról filozofáltam és fogalmaztam meg, amit 5-8 évvel később Morgan Freeman említett meg először egy dokumentumfilmjében. Amikor visszahallottam a Tv-ben az elméletét, leesett az állam, ugyanis azt én már 15 évesen megfogalmaztam...

16 évesen írtam meg az első könyvemet (regény volt, háromszázvalamennyi oldalas volt). Irodalomtanárommal jóban voltam, elolvasta. Azt tanácsolta, hogy később adjam ki. "Eredeti a történetet, nagyon jók a csavarok, nem unalmas, egyszerre kedves, ugyanakkor csontig hatoló, mély tartalommal bír."

(Annak a könyvnek az egyetlen digitális példánya amúgy sajnos megsemmisült, de azon kívül írtam azóta még két regényt.)

Most itt vagyok 28 évesen, és néha azon kapom magam, hogy úgy viselkedek, mint egy átlagos 13-15 éves gyerek. Lázadok, hisztis vagyok, agyilag visszafelé fejlődöm. Nem tudok már írni sem, és úgy érzem, egyetlen értelmes gondolat sem jut az eszembe. Csak a hülyeségeket hajtom; a mémgyártás, a vicces(nek gondolt) videók készítése, új és új hobbik keresése, amikben már semmi örömöm nem lelem, és természetesen a Gyakorizás. Utóbbi rengeteg időmet elveszi, és gyakran keveredek gyerekes vitákba itt egy-egy felhasználóval. Nem ismerek magamra, de mégis ezt csinálom valamiért.

Ui.:

Érdekes viszont, hogy a kortársaimmal sosem jöttem ki jól. Sem középiskolában, sem a munkahelyen.

Tiszteletet élvez a kivétel, de nagyon gyerekesen viselkednek (tudom, pont én beszélek, igaz?).

Akárhová megyek, suli, munkahely, mindig az 40-50 körüli emberekkel jövök ki és tudom magam velük megértetni.

Úgy hiszem, a te eseted normális.

Mivel kamaszkorban a személyiségfejlődés nem egy fixen, egyirányú folyamat, hanem egy hullámzó, kisebb-nagyobbb kilengésű dolog, ami előbb-utóbb stagnálni kezd.

Belegondolva, az én példám valóban nem állja meg a helyét a kérdésed alatt, mivel nálam egyfajta durva visszaesésről beszélhetünk, ami egyelőre még nem tisztázott, hogy ideiglenes állapot, vagy maradandó.

A fentiekért így elnézésed kérem, nem akartam az idődet rabolni.

A többség kb ilyen. Sok kiskamasz szereti magát nagyon komolyan venni és szeretne nagyon felnőttnek tűnni. Aztán 20 felé észreveszik magukat és rájönnek, hogy élvezni az életet és nem kényszeresen mélységes keresni mindenben felnőttesebb, mint ez a karótnyelt hiszti.

Én is 18 éves korom körül cseréltem a tűsarkú tornacipőre.

Én mindig nagyon éretten viselkedtem meg gondolkoztam, simán találtam munkanélküli szülőmnek állást, simán találtam magamnak munkát tizenévesen, és ott helyt is álltam. Ahogy később is.

De a "lázadó tini" korszakom jelenleg is tart, 28 éves vagyok, imádok koncertekre járni, bulizni, random döntéseket hozni és utazni. Remélem, sosem növöm ki, mert őszintén szólva nagyon szórakoztató így az élet, sokkal jobb, mintha lenne egy 8-4-es melóm aztán mennék haza a férjecskémhez meg a pulyácskákhoz :D