Ez szerintetek a lelki béke, és megvilágosodás vezető út, avagy egy tiszta sáv a végső megtébolyulás felé?

A lényeg, hogy elmúltam 32, és kicsit komoran kezdtem látni az életet. Úgy értve, eddig örökéletűnek gondoltam magam, de kezdtem belátni, hogy lassan az életem féltávjánál tartok, és már nem vagyok az a régi álmodozó, mint gyerekként, vagy tinédzserként. Viszont, elhatároztam, hogy nem fog beszippantani egy a fásult hangulat. Úgyhogy vettem mindenféle színes lámpákat, és elkezdtem táncolni. Kettős motivációból: Egyik, hogy mozgásnak nagyon jó. Minden nap szeretek sokat mozogni, de ha mondjuk este sokáig bent kell maradnom a munkahelyen, és csak este 8 után érek haza, főleg így télen, akkor már nincs sok kedvem elmenni egy másfél órás sétára, főleg, hogy közvilágítás se nagyon van, mert azon is spórolnak. Tökéletes megoldás erre az otthoni tánc. Van egy üres szobám erre a célra, tehát, mehet az one man show. Másik motivációm, hogy szeretnék fejlődni táncban. Elég sok mindent kipróbáltam már a világon, de táncban sosem voltam egy mester, és szeretném megtalálni a saját stílusomat. Szeretnék egy koreográfiát kidolgozni. Úgyhogy újév óta (mert ez volt a fogadalmam) olyan heti 2-3 alkalommal nyomok otthon egy kis táncot hót egyedül, amit el is neveztem "majomtáncnak", de nagyon hasznos, mert ezalatt az egy hónap alatt is nagyon sokat fejlődött a mozgáskoordinációm, és az erőnlétem is. Meg még fogytam is. Ráadásul vannak napok, mikor a tánc olyan szintű boldogsághormont termel, főleg, ha intenzív a mozgás, hogy a hátamon csak úgy csapdos a hideg. Valóságos transzba tudok esni. Csak dobálom le magamról a ruhákat, a végén meg már csak egy szál alsógatyába ropom. Na és, mikor ez megtörténik, akkor szoktam elgondolkodni a dolgon: most én teljesen megőrültem itthon, vagy maga vagyok a legújabb próféta, aki rájött a mindenek megoldására? Vajon egy kattant pávián vagyok, aki egyedül vergődik a szobában, mint bélféreg a forró serpenyőben, vagy én vagyok a legbölcsebb sámán, ki rájött az endorfintermelés forrására a négy fal között, és élek a lehetőséggel?

Engem amúgy rettenetesen boldoggá, és büszkévé tesz a dolog. A tánc, és a fejlődés. Na de mégis. Ki a fene táncol otthon este 11-kor egyedül alsógatyában?

Ráadásul még azon is gondolkodok, hogy nyáron kimegyek majd a tópartra, és ott is táncolni fogok. Nem fog érdekelni, ki néz hülyének, én akarok a vízzel táncolni. Eljutottam arra a szintre fejben, hogy végre a boldogságot keressem, ne pedig a másoknak történő megfelelést. Mondjuk, eddig is ilyen voltam. Csak eddig gyáva ahhoz, hogy kimenjek táncolni a tóhoz. Aztán lehet, hogy majd rám hívják a rendőrséget, hogy "itt vergődik egy őrült a parton, megijeszti a gyerekeket, kérem, távolítsák el" :D