Ki hitette el azt rólad, hogy te nem vagy szerethető?

Anyám.

Szerencsére meghalt, amikor 13 éves voltam.

Életre szóló károkat okozott a lelkemben.

Legjobb barátom középiskolából, aki igazából a bántalmazóm, később zaklatóm volt.

Nem csak velem hitette el, hanem mindenki mással is.

Általában azok akik magukkal sincsenek kibékülve.

Általában azok akik a szerethetőséget mások szavaitól vagy külsőségekből gondolják szerintük teszi őket és másokat szerethetővé.

Plusz a gyerekkor gyerekként a szülőkre felnézel ők nevelnek csak rájuk számíthatsz a megélhetésedben így őket nem teszed felelőssé amikor még nem kommunikálnak egyértelműen egy kis gyerek magában fogja keresni mert a szülő az aki a támasz és így nehezebb azt gondolni hogy ő az aki nem tökéletes főleg ha ez a szülőt is rossz érzéssel telíti el.

Így amikor sokan felhozzák az anyjukat vagy szülőjüket azért van mert sérültek.

De sérült szülőknek is sérült szüleik voltak amivel nem felmenteni akarom őket inkább azt láttatni hogy hatással van minden mindenre mi is egymásra és a lelki egészségünk is magunkra is és másokra is.

Senki sem épp mindenki sérült és mindenkinek volt nehéz helyzetbe voltak nehéz pillanatai. Ezt se kell eltemetni megkell élni azt ki kell mondani hogy igen is nekem ez nehéz volt. De közbe jó ha megértjük a másikat is neki miért volt nehéz de csak akkor ha készen állunk erre nem kell semmit erőltetni mert ha erőltetjük a megértést az se vezet jóra.

Nekem nehéz volt szembenéznem azzal a sok magamba temetett dolgokkal azzal hogy igazából miken is mentem keresztül miközben magamat éreztem felelősnek és rossznak mennyi érzés vettem fel magamra mások érzéseit miközben az enyémek maradtak belül megrekedve elnyomva hogy később ezekről beszélni se tudtam sokáig nem tudtam megfogalmazni az érzést hogy mi csak azt hogy fáj hogy fájdalom van bennem és ez 20 éves koromban is tartott sírással pánikkal öngyilkos gondolatokkal.

Az első párom után néztem szembe igazán dolgokkal azzal hogy a kapcsolatom miképp volt ismerős hogy én az hogy megmenteni akartam hogy szeressen igazából honnan jön. És nehéz volt amikor feljött a düh a sok felgyülemlett düh hirtelen hogy nem tudtam úgy nézni anyámra mint addig megbocsátani főleg amikor benyomogatja a trigger pontokat. Tudtan hogy neki is nehéz volt de amikor feldolgoztam igazán tudok arról beszélni harag nélkül némi magánnyal szomorúság maradt de tudom hogy számíthatok magamra és itt leszek hogy én kézben tartsam a saját kis magamat. De már úgy tudok beszélni hogy nekem nehéz volt és érezhettem ugy magam mert jogosak voltak az érzések és neki is nehéz volt. Tudom hogy amilyen szinten van ő önmagával és a dolgokkal a tőletelhetőt megtette és akkor is amit tett tudom hogy nagyon nehéz lehetett neki az időszak akkor is tudtam hogy nincs jól felnőtt fejjel már látom milyen nehéz is lehetett miközben látom nyílván az ő hibáit is és elismerem saját nehézségeim relativitását is.

Hogy trigger pont-e talán kicsit rossz kezekbe az elutasítást az érzéseimmel kapcsolatban még rosszul kezelem de közben ez a megszokott is néha könyebb beszélnem úgy hogy elutasítanak mert ház megszokott ők úgy se értik.

De ez is sokban változott változtattam. Még mindig nehezséget okoznak dolgok még mindig bennem van a gyerekkorom de nem akarok már megmenteni semmit jobban kimondom ami zavar.és anyummal is sokat változott ő is meg hát a kapcsolatom is jobb lett vele mint gyerekként azért. Nem mondom hogy teljesen megváltozott mert hát nem. De azért tudom mire számítsak már nem zavarnak dolgok és többet beszélünk mint gyerekként