Mitől vagyok ennyire "antiszoc"?

Álltalában igyekszem minden emberi interakciót rövidre fogni. Zárkózott vagyok, pedig nagy szükségem lenne barátokra.

Hiába érzem azt egy illető felé, hogy szimpatikus, szeretném jobban megismerni, valahogy eleve úgy állok hozzá, hogy veszett ügy az egész. Vagy ha beszélgetésre kerül a sor, csak mereven válaszolgatok épp annyit amennyi muszály. Nem tudok feloldódni.

Pár éve új környezetben élek, ami teljesen más, mint a korábbi volt. Annak idején sokat kritizáltak, gúnyoltak, a családi életem katasztrófa volt. Lehet hogy a régi rossz tapasztalatok miatt van, hogy nem tudok megnyílni újabban olyan embereknek, akik tényleg kedvesek?

Volt valaki így?

Amúgy nem útálom az embereket, álltalában mindnekiről a jót feltételezem. Csak ha arra kerül a sor, annyira bizonytalan leszek, mintha már előre rákészülnék, hogy nem kedvelnek majd, nem tudnak elfogadni.

Barátom mondja, hogy ez hülyeség, és értem hogy igaza van, de mindíg előjön ez , és nagyon "gáz".

Mostanában azzal bátorítom magam, hogy az aktuális beszélgetőpartnernek nem tűnik fel ez a dolog velem kapcsolatban. :D