Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért nemtudok boldog lenni,...

Miért nemtudok boldog lenni, miért érzem úgy, mintha álmodnék?

Figyelt kérdés
Azthiszem sok ember él hasonló érzésekkel, de semmi tanácsot nem kaptam, hogyan lehetne ezen javítani. Egyszerűen, 12 éves koromban beütött valami tudatzavar, vagy nemtudom minek nevezhetném, ami miatt úgyérzem, mintha álmodnék, és csak egy testet irányítanék, nagyon mélyről. Leírni lehetetlen, csak azok érthetik, akik hasonló cipőben járnak. Leginkább a részegséghez tudnám hasonlítani, amikor az ember alig tudja aggyal irányítani magát, és csak úgy teng. 19 éves vagyok, és már vagy 8 éve nem éreztem úgy magam, mint azelőtt... Először 10 évesen érezhettem azt, amikor fociztam haveromékkal egyikük kertjébe, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy olyan érzetem volt, mintha nem lennék ott... nemtudtam összpontosítani, gyakran tanórákon is elkalandoztam, mintha máshol járnék, mintha kikapcsoltam volna magam, vagy takarékra tettem volna a testemet, és közben a tudatom nem volt jelen, inkább a gondolataimban járkáltam. nemtudom, hogy ez a Borderline nevű tudat betegség, vagy valami más, ugyanis eddig erre gyanakodtam. kérem, ha valaki hasonlóan érzi magát, és ilyeneket tapasztalt, segítsen, mert szeretnék boldog lenni, akár egy jó reggel miatt is, vagy akármitől, mert nem szeretném, hogy a barátnőmet tönkretegyem a határozatlanságom miatt...

2014. febr. 18. 16:33
 1/10 anonim ***** válasza:
szerintem keress fel egy szakorvost, ő segíthet neked
2014. febr. 18. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
de hol tudnék? hova menjek? pszichológushoz, háziorvoshoz, vagy kórházba? vérképet csináltattam, ami alacsony koleszterint mutatott, ami adhat okot olyan betegség gyanújára, amiből kifolyólag fáradt leszek, vagy ilyesmi... és reménykedek, hogy abban van a probléma forrása, hogy végre meggyógyuljak.
2014. febr. 18. 16:54
 3/10 anonim ***** válasza:
első vagyok, szerintem háziorvoshoz először, és tőle kérj tanácsot, hogy milyen szakorvoshoz tudsz fordulni. :)
2014. febr. 18. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
köszönöm a segítséget :)
2014. febr. 18. 18:43
 5/10 anonim ***** válasza:
igazán nincs mit :)
2014. febr. 18. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
A családodban van-e hasonló tünettel rendelkező személy? Mindenképpen orvost tanácsolnék neked. Lehet,hogy genetikai vizsgálat is szóba fog jönni nálad? A cukorbetegséggel vizsgáltak már téged?
2014. ápr. 21. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Halihó, nemtudom, hogy még él e a kérdés, de velem is ez volt kb egy évig. Én rendbe jöttem, csak nem tudom porntosan mitől. Az biztos, hogy előtte sokat stresszeltem, munka meg a suli miatt, aztán elkezdtem rendszeresen sportolni, nagyon nagy mennyiségben tömni a vitaminokat napi 10 000 mg c vitamin, plussz multi, és az életben felmerülő stresszes helyzetekre rámondani, hogy én ezt nagyívbe lesz*rom lessz ahogy lessz. Azóta befejeztem a sulit, lett egy jó munkahelyem és nagyon jól érzem magam. Nemtudom , hogy ezek közül melyik segített, de az biztos, hogy ezekben volt az életemben nagyobb változás. Remélem rendbe jöttél, hosszú és eredményes létet kívánok!
2015. szept. 26. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Köszönböm szépen kedves válaszod :) igen, sajnos még él a kérdés, azóta sem változott semmi, bár már nemnagyon foglalkozok vele... suli miatt nincs stressz, nemis nagyon volt, vitaminokat szedem rendesen, mert normális étkezésben sajnos ennyi vitamint nemtudok bevinni, sportolásra meg vagy időm, vagy energiám nincs. de köszönöm, már annak is örülök, hogy van egy ppozitív visszajelzés, amikor valakinek sikerült rendbejönnie. Ez egy pozitív világnézeted ad, reményt, hogy nem kell így leélnem az életemet. köszönöm válaszod, ha esetleg valami konkrétat tudnál mondani, amitől rendbejöttél, nagyon örülnék, ha írnál :) köszönöm 20/f
2015. szept. 28. 23:46
 9/10 anonim ***** válasza:
Szerintem ez elképzelhető hogy inkább vaalami pszikai dolog lehetett nálam is, de azbiztos, hogy a sport tól és a jóféle vitaminoktól jobban tudtam aludni, lehet ez a megloldás. Egyébkként Mega daily one vitamint szedek, vagy vitabolicot, felváltva. Ezek jóval erősebbek, akár 3-4 szer is mint amit megvehetsz a gyógyszertárban. Nagy mennyiségű b vitamin ami ennél 8000% igen jó hatással van az ember lelki állapotára (elméjére). A borderlines szindrómaára utaló jelek, a fáradtságtól is lehetnek. Meg azt tudni kell hogy a te korodban ,ez elég sok embernél előfordul. Ha nem akarsz kisérletezgetni a vitaminokkal, akkor lehet hogy érdemes lenne egy szakember véleményét kikérned. Tudom ciki az ilyen, de erre van egy ötletem. A webbeteg nevű oldalon fél évente feltehetsz egy kérdéset, az oldalt vezető szakorvosoknak. Ha jól leírod a problémádat, szakorvosi választ kaphatsz rá. Mindenképpen válaszolnak a kérdésedre! Hajrá
2015. okt. 1. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Kedves Válaszoló, köszönöm a segítséged :)
2015. okt. 14. 22:07

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!