Vajon látott bennem valamit (amit mások nem)?

Lehet furcsa lesz :)

Másodéves vagyok egy főiskolán és előző félévben először vettem fel tesit, röplabdát. Régen láttam meccseket(tetszett), és mivel még életemben nem játszottam, úgy voltam vele kipróbálom.

Első órán nagyon béna voltam, még a lányok is ügyesebbek voltak nálam (fiú vagyok), hozzáteszem nagyon sokakanak nem volt ismeretlen a játék, voltak akik versnyszerűen is játszottak. Amikor pontra játszottunk volt , hogy pontok sorozata rajtam ment el. Ritka szarul éreztem magam emiatt, és a többiek el is könyveltek annak...gondolom, mert következő heteken engem választottak az utolsók között, ha arra került a sor.

De! Volt a csoportban egy velem egy évfolyamon lévő srác (aki tudott játszani) és Ő valahogy a kezdetektől 'látott bennem valamit'. Folyamatosan bíztatott és annyira azt éreztem, hogy komolyan is gondolja, hogy sokkal több van bennem. Később a csapatválasztásoknál engem választott ELSŐNEK! (egynéhányan meg is mosolyogták a választását -tudjátok, olyan gunyorosan- főleg a 'jobbak' akik gondolom arra számítottak, h majd őket fogja aztán mégsem). Félév közepére már egész stabilan játszottam, és már inkább felfele húztam a csapatjátékot, tudtam nyitni egymás után többször, tudtam fogadni adogatást, pontokat is szereztem, és végül volt alkalom amikor sikerült egy olyan reméytelen labdát megmentenem és visszaadnom, amiből aztán pontot szereztünk, hogy a végén megtapsolta mindneki. Senkit nem tapsoltak meg a félév során. Akkor láttam sokak arcán, a hitetlenkedést, a srác arcán pedig a boldogságot, úgy éreztem szívből örült annak,hogy kb tudok játszani. Ez életem egyik EPIC WIN-je.(az élet apró örömei :) )

Igazából én kézilabdázok egy pár éve, szóval nem idegen számomra a labdajáték, de a röplabda teljesen más mozgáskultúrát igényel (elég csak, hogy a felugrásokat említsem röplabdában kétlábról ugrunk, kéziben pedig szinte kizárólag egy lábról(pároslábbal felugrani és lőni kéziben komoly technikai tudást ígényel )).

Így visszagondolva még mindig teljesen hihetetlen számomra, hogy valaki -idegen- ennyire hitt bennem. Még életemben nem találkoztam ilyen pedagógiai érzékkel megáldott emberrel (vagy csak rám volt ilyen hatással, nem tudom).

Nem alakult ki közöttünk semmilyen ismertségi viszony a félév során, az órákon kívül sem kerültünk kapcsolatba, viszont azóta sokszor teszem fel magamnak a kérdést, hogy mi volt az ami miatt így állt hozzám, ahogy.

Ezért gondolkozom azon,h facebookon megkeresem, és megkérdezem tőle, hogy mondja el, mert úgy érzem sokat segíthetne, ha tudnám.