Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Tehetséges vagyok?

Tehetséges vagyok?

Figyelt kérdés

Olvastam egy országos tehetséggondozó programról, ami remek lehetőségeket kínál fel a beválogatottaknak. Nagyon tetszik az egésznek a rendszere és a mentorok személye is, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy elég tehetséges vagyok ahhoz, hogy egyáltalán megpróbáljak bekerülni a programba.

15 éves lány vagyok, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola természettudományos osztályába járok, most vagyok kilencedikes. Ötödik osztályos korom óta vagyok a Fazekasban, de eddig nem nem volt semmiféle tagozatosodás. Mindig kitűnő voltam, hetedikben és nyolcadikban 11 tantárgyi dicséretet kaptam. Fő erősségeim a biológia és a kémia, de versenyeken igazán kiemelkedő eredményem még nincs (Nem mindig sikerült bejutni az országos döntőkbe). Eddig nem igazán tanultam sokat, mondhatni elég keveset, de idén új tanáraim vannak, akik sokkal többet követelnek, a középiskolás tananyagot messze túlszárnyalva. Ezért most sokkal többet tanulok, és eddig csak ötöseim vannak, de az új osztálytársaim nagyon okosak, és félek hogy én nem. Elnézést a helyesírási hibákért, igyekeztem odafigyelni.



2015. szept. 26. 18:29
 1/8 anonim ***** válasza:
Nem, nem vagy tehetséges. Ha lenne további kérdésed, csak írj bátran!
2015. szept. 26. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Muszáj itt is megerősiteni amit már te is tudsz? :)
2015. szept. 26. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
2-es, szerintem ő nem azt akarja hogy megerősítsük, hanem hogy azt mondjuk hogy tehetséges.
2015. szept. 26. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

de miben vagy tehetséges?

a tehetség nem azt jelenti, hogy jól tanulsz. nagyon sok jó tanuló van.

a fő erősséged ez meg az, de mivel magyarázod, azon kívül, hogy jó jegyeid vannak? pont a versenyek eredményeiben mérik ezt, de írtad, hogy ilyened nincs.

mit követel meg egyébként a program? hogyan lehet bekerülni? valami kritérium csak van, mert ha csak az lenne, hogy jó tanulókat vesznek fel, akkor a fél ország bekerülhetne.

2015. szept. 26. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
90%
Milyen tehetségről van szó? Tehetségesen tanulsz? Vagy nem értem. Egyébként nem tök mindegy az vagy-e? Az eredmény számít és próbálkozás nélkül tuti nem érsz el semmit szóval jelentkezz bátran. Semmivel se lesz rosszabb az hogy elküldenek annál mint hogy meg se próbáltad
2015. szept. 26. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Az, hogy okos vagy, és az, hogy tehetséges, két külön dolog. Ahogy az is, hogy valaki okos, vagy jó jegyei vannak.

Te valószínűleg értelmes vagy, és jól is tanulsz, de mi nem tudjuk megítélni, hogy tehetséges vagy-e. A tehetség sok mindenben megnyilvánulhat, de ehhez először az kell, hogy elmélyedj a témába. Tehát lehet, hogy tehetséges vagy kémiából, ha nem olvasol utána, próbálsz meg feladatokat megoldani, nem derül ki, csak az, hogy jól meg tudod tanulni, de az alapkövetelmény. Persze a köznyelvben a tehetséget általában a művészetekre értik, ezt is kipróbálnád... ha tanulsz zenét, valószínűleg érzed, hogy van-e tehetséged benne, de megpróbálhatsz verseket írni, rajzolni, énekelni vagy sportolni is.

És a legfontosabb: nem feltétlen kell, hogy mdenben első legyél. Ez nagyon fontos, és nem akarlak lelohasztani a törekvéseidben, de az egyik legjobb barátnőm kb. beleőrült abba, hogy ő neki csak az ötösök jók, szóval óvatosan. ;)

Az lényeg, hogy kitűzz egy célt, amit szeretnél csinálni: ez persze változhat, de mégis vaamennyire y biztos pont. Nem tudom neked mennyire van szükséged erre a pályázatra, de értelmes gyerek vagy, el tudod ezt magadnak is dönteni.

Mindezt úgy mondom, hogy bár nem vagyok osztályelső, de én is a top 5 gimik egyikébe járok. ;)

Sok sikert! :)

16/L

2015. szept. 27. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
50%
Egy kis egoista stréber vagy. Ennyi.
2015. szept. 27. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Hát öhmmm köszönöm a válaszokat...asszem...
2015. szept. 27. 19:49

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!