Menjek orvoshoz vagy csak ilyen a személyiségem?

Vagyunk így egy páran ezzel. Már idegroncs leszek, ha csörög a telefon, vagy csengetnek. Beszélgetni akarnak. De minek?

Más nyűgjén nem tudok segíteni, nem vagyok Terézanyu, de nem is akarok. Sok felesleges duma, se eleje, se vége.

Szerintem ilyen a személyiséged. De ha megnyugtat, felkereshetsz egy orvost is, de az ad valami bogyót, és le vagy tudva. Helyzet pedig nem változik, csak felébreszti benned (még jobban) a betegség tudatot, de szerintem nincs semmi bajod, ilyen vagy, és kész. Nem lehet mindenki locsi-fecsi, szerencsére.

Szerintem nem vagy beteg.

Hasonló vagyok én is, mint te, hasonlóan is viselkedtem a gyerekkoromban, mint te csak én nem emlékszem szinte semmire.

Ilyen a személyiségünk. Ha téged ez nem zavar, akkor nem muszáj orvoshoz menned. Viszont ha ez miatt kezdesz depressziós lenni, akkor nem árt legalább egy pszichológust felkeresni. A pszichiátriát nem ajánlom, mert ott tényleg csak gyógyszert írnak fel, ha kell, ha nem.

Rám is igaz nagyjából, amit itt leirtál és már én is kezdtem megijedni, hogy valami nagyon nincs rendben velem...Mondjuk én idősebb emberekkel általában kijövök, ha nem kell olyan sokat beszélgetni velük, a tanárok többsége kifejezetten szeret. Csak az osztálytársaimon látom mindig azt, amikor beszélnem kell velük, hogy akármit mondok, mindig ilyen miafsz fejjel néznek rám. És emiatt már olyan megfelelési kényszerem van, hogy alig merek másokhoz hozzászólni is, mert félek, valami olyasmit mondok, ami miatt ők is betegnek néznek és még ilyen tök egyszerű kérdésekre is, hogy hány éves vagyok, vagy fél percig gondolkodok.

Kicsit eltértem a tárgytól, bocsi :D Bár igy se tudok tanácsot adni, szerintem lehetséges, hogy nekem és esetleg neked is van valami egyhébb autizmus szerűségünk, de amig legalább 1-2 ember is van a környezetemben, akivel meg tudom találni a közös hangot, addig nem zavar.

Ja és amúgy a túlzott gesztikulálás meg az ilyen mutogatások beszéd közben engem is rohadtul tudnak idegesiteni. Egyik ismerősöm pl. úgy beszél, hogy akkorára kinyitja a száját, hogy látom kb az alsóneműjét meg az ilyen t, p, stb betűket meg annyira megnyomja, hogy egy idő után olyan érzés, mintha valaki szájdobolna mellettem. Na ezt a gyereket ott helyben ütném le.

Szia!Én is rengeteget szoktam gondolkozni, hogy autista vagyok-e vagy valami más..de egy biztos, hogy velem tuti nincs rendben valami!Nekem a kommunikáció mellett a szociális képességem is 0.Meg még sorolhatnám a problémákat.

Nem tudom..ha gondolod keress fel egy pszichiátert, vagy valakit ő biztos megmondja :).

Nagyon kérlek, ne kezeltesd ki magad az alaptermészetedből!

Ne akarj normális lenni, mert beleőrülsz! :)

Vedd észre, hogy mennyi előnye van az introvertáltságodnak, pl. mennyivel elmélyültebben tudsz gondolkodni, mennyivel jobb a fantáziád, mint a felszínesebb, ún. normális embereknek. Aki nem ért meg, azzal nem kell túl sokat foglalkozni.

De a szociális életet azért én a helyedben nem hanyagolnám el, hanem keresném annak a kevés embernek a társaságát, aki megért és nem néz hülyének. Ki tudja, talán hasonlóságokat találnátok, és erősítenétek egymást.