Ez normális, hogy ennyire sokat sírok?

Az utóbbi egy évben, ha nem előbb, nagyon sírós fajta lettem. Ha összeveszek valakivel, akit szeretek vagy jó kapcsolatban vagyok vele, sírok. Ha belegondolok abba, hogy majd milyen lesz a ballagásom, szalagavatóm (mondjuk van addig még jó pár év), és ott kell hagyni az osztályom, sírhatnékom van. Van egy nyuszim, aki pár hónapon beül 4 éves lesz és a nyuszik kb 8 évig élnek, és ha belegondolok abba, hogy már lehetséges hogy túl van a felén és milyen gyorsan elment az a 4 év, akkor sírok, mert nagyon szeretem és nem akarom elveszíteni. De ez ugyanígy van az összes emberrel akit szeretek, szüleimmel főleg. Amikor elmentem az általános iskolából akkor is sokat sírtam a nyári szünetben az osztályomért, de a mostaniért is sírnék. Ha valaki erősen, durván leszól, rámförmed, sírok. Ha látok egy embert, akinek örömében hullanak a könnyei, én is elsírom magam. Ha hosszútávra el kell mennem a családomtól, lakhelyemtől, akkor is sírok, kiskoromban is sírtam az ottalvós táborokban. Ha szomorú dallamú zenét hallok, akkor is sírni támad bennem mert valahogy ezek a dolgok megjelennek előttem. Nyilvánosság előtt nem sírok, mert nem szeretném hogy lássák, csak itthon, ha egyedül vagyok.

Mit csináljak hogy ne legyek ilyen sírós? Főleg a nyuszim miatt van sokszor, de én nem akarok erre gondolni, és ilyenkor olyan gyorsnak látom az idő múlását. Máskor meg lassúnak.