Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Egyes helyeken miért néznek...

Egyes helyeken miért néznek ki az emberek sokkal idősebbeknek a koruknál?

Figyelt kérdés

Persze nem szeretnék általánosítani, de erre kíváncsi vagyok.

Leginkább Angliában tapasztaltam ezt az "őslakos" briteknél, de láttam már több sorozatot, amit az Egyesült Királyságban forgattak, ott is feltűnt már ez.

Mikre értem:

-26 éves "srác", kapásból 40-nek néztem

-20 éves lány meg a barátja, mind a ketten szintén kb 40-45 évesnek néztek ki

-22 éves lány, aki minimum 10 évvel idősebbnek néz ki


Voltam Észak-Angliában az egyik rokonunknál többször is, bementünk egy szórakozóhelyre. Az ott lévők többsége egyetemista volt, vagy legalábbis 26 év alatti, és mégis azt hittem, hogy jóval idősebbek nálam, mert egyáltalán nem huszonévesnek néztek ki, hanem 40-nek.

Persze nem állítom, hogy ez az átlagos, de Angliában kifejezetten sok ilyet láttam, tehát sokkal nagyobb százalékban, mint itthon, Magyarországra ez nem jellemző annyira.


Mitől van ez?

Vagy csak nekem rossz a szemem?


Volt egy srác, akivel úgy beszéltem, mintha idősebb lenne nálam, ez neki is feltűnt, majd közölte (a személyigazolványát is mutatta), hogy 23 éves, én meg 45nek néztem....ez ciki volt :(



2016. jan. 27. 16:19
 1/5 anonim ***** válasza:
Nekem a németek néznek ki öregebbeknek. Tini koromban néztem német műsorokat, azt tapasztaltam amit te: megállítanak valakit az utcán, valami témával kapcsolatban, nézem, ez 25 éves lány lehet, mikor alatta megjelent a neve és kora, kisült, hogy 16. Akit negyvennek néztem, az meg húszas éveiben volt.
2016. jan. 27. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Rossz géneket örököltek.

A briteknél ez egyáltalán nem csoda, mivel szigetország révén kissé kimutatta a fogát a belterjesség, ezért van az, hogy a briteknél ha nem is csúnya az átlag (már bocsánat), de nincs is kiemelkedően szép ember közöttük. A bevándorlók, meg a keveredés megint más téma.


A tavalyi eurovíziós izraeli énekes, Nadav Guedj ennél "durvább" példa.

Én kb 45-nek néztem őt, és amikor olvastam, hogy csak 16 éves, komolyan azt hittem, hogy ez valami rossz vicc.


[link]


Vannak olyanok, akik sajnos nagyon rossz géneket örökölnek, ezért néznek ki idősebbnek a koruknál.

2016. jan. 27. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Nekem is a briteknél, meg a németeknél/osztrákoknál tűnt ez fel. Kelet-Európára ez nemigazán jellemző jelenség. Az egyik híresebb osztrák énekes, Andreas Gabalier is 29 éves, ha jól tudom, és szintén 10 évvel idősebbnek néz ki.


Szerintem ez azoknál a népeknél alakulhat ki, ahol nagyon kis mértékű volt a keveredés. A magyarok, meg a környező szláv népek, meg a románok elég kevert nép, a történelem során nagyon sok másik néppel keveredtek, míg ez a keveredés a németekre, britekre egyáltalán nem volt jellemző régen. Az osztrákok is kevertek, náluk ez a dolog azért nem olyan jellemző, mint a németeknél például.

A japánoknál meg pont fordítva van sokszor, hogy fiatalabbaknak látszanak a koruknál, főleg a huszonévesek.

2016. jan. 27. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Hozok én is egy példát egy osztrák focistával


[link]


30 éves és legalább 40-nek kinéz. Ciki.

Ázsiában a legjobb, ők fiatalabbnak néznek ki.

2016. jan. 27. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Az egyes népcsoportok között lehet eltérés ilyen téren, hogy mások idősebbnek vagy fiatalabbnak látják őket(illetve úgyis néznek ki).

Az ázsiaiaknál szembetűnő ez nagyon, mert ők valóban olyan 50 éves korukig nem ráncosodnak, viszont utána nagyon. :)

Egyébként én is letagadhatok majdnem 10 évet. :D

Ez egyébként genetika és évezredekkel ezelőtt dőlt el, valamilyen környezeti hatás miatt. Meg aztán rá lehet tenni egy lapáttal a dohányzással, alkoholizálással, szolizással... illetve egyéb életvitellel is.

2016. febr. 1. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!