Miért van az, hogy jobban szeretem az állatokat, mint a gyerekeket?

Az ember alapba a saját gyerekének a visítását nehezen viseli el, hát akkor még másét...

Amúgy én sem szeretem a gyerekeket. Nem vagyok gyerekutáló, de nem bírom őket elviselni. Az állatok sokkal hálásabbak, és kedvesebbek, sok ember jobban érzi magát az állatával, mint mondjuk egy gyerekkel vagy egy másik emberrel.

Én is majd szét tudnék robbanni, amikor egy 10 éves takony úgy visít és bömböl, magát a földhöz verve, mint egy csecsemő. Persze sok szülő is hibás, mert nem tudnak normálisan, jól nevelni, és a kisgyerek otthon a kisherceg, akinek a lába nyomát is megcsókolják, és az van mindig, amit ő akar. Aztán ha az anyja nem figyel rá 2 percig, már hisztizik, meg követeli a figyelmet.

Az ilyen kölykök közelében szabályosan büntetés tartózkodni.

Bocsánat, de azokat a taknyokat, akik meg nyúzzák-kínozzák a kutyát/macskát/tengerimalacot vagy akármit "játékból", azoknak lekevernék 2 nagy büdös pofont. És ez egyszer meg is történt egy rokon gyerekével.

Kiskutyájuk volt, a gyerek (nem olyan kicsi, kb 7-8 éves volt) meg olyan durván játszott vele, hogy a kutyának már a könnye folyt szó szerint. mikor elvettem tőle, még fel volt háborodva, az az ő kutyája, meg a kutya is szereti (azért nyüszített sírva....), és ha ez nem elég, még nekiállt rugdosni, és szép választékos trágár szavakat használni. Na akkor elpattant a cérna és levágtam neki egy nagy pofont.

Persze egyből futott az anyjához, hogy én azért adtam neki pofont, mert játszott a kutyával. Majd miután az anyja kérdőre vont, elmondtam neki, hogy az a szerencsétlen kutya bele fog pusztulni a "játékba", mert már sír, nyüszít, stb. Felvilágosítottam, hogy a kutya nem játékszer. Természetesen anyukának állt feljebb, én viszont megmondtam hogy jó, de akkor kihívom az állatorvost, és ha ő megállapítja, hogy a kutyát bántalmazás érte, felnyomom őket a rendőrségen. Na lett is csend egyből!

Azóta a kutyát nekem adták. És jól van, de még mindig fél, és látszik rajta 1-2 nyom.

Hihetetlen...

Minap épp orvosnál voltam és szinte csak kisbabák, 3 év körüli gyerekekkel volt tele a rendelő. Sírtak, nyüszítettek, rikácsoltak, futottak..azon voltam falnak verem a fejem. A gyerekek nagyon édesek 5 méter távlatból ha csendben vannak.

Az állatok viszont abszolút mások, imádom őket. Szinte megszakad a szívem amikor egy kóbor, nyüszítő állatkát meglátok. Egy állat, teszem azt egy kutya sosem fog neked hátatfordítani, mindig szeretni fog. :)

Nálam ugyanez, és bár nem szép kimondani, de utálom a gyerekeket.

Nagyon nehezen viselem el, ha egy gyerek sír. Ráadásul ebben is nagy a különbség, ami az állatokat illeti. Egy állat inkább magában szenved, akkor nyüszít/sír ha erős fájdalom éri, de utána lenyugszik. Ezzel ellentétben egy gyerek képes több órán keresztül is bömbölni, sokszor a semmiért. Volt, hogy egy kisgyerek elesett a biciklivel. Picit lehorzsolta a kezét, és ennyi. És kereken fél óráig üvöltött! Ennél már csak az a rosszabb, mikor hisztizik a gyerek, és amiatt sír. Volt olyan, hogy vonattal mentem Budapestre. Még hátra volt az útból jó 2 óra, erre felszáll anyuka + apuka a gyerekével. A gyerek valamiért nekiállt hisztizni, és azt a 2 órás utat végigharsogta, végigkiabálta, végigsírta! Pedig az anyja rá is szólt, nem is egyszer. Na akkor tényleg imádkoztam, hogy érjünk már oda, mert ha még fél óráig kéne ezt hallgatnom, tuti lekeverek a büdös kölkének 1 hatalmas pofont. De mások arcán is láttam, hogy már durrannak az idegtől.

És nem egy ilyenben volt sajnos részem.

Érdekes, amikor pár kutya utazott a vonaton a gazdijaikkal, egyik sem ugatott, és nem hangoskodtak egyszer sem.

Rengeteg gyerek iszonyat irritáló és idegesítő, főleg ha a szülők még asszisztálnak is hozzá. Nem azt mondom, hogy egy kisgyereknek egyenes háttal teljesen csendben végig kell ülnie a 2 órás utat, de hogy ezt a 2 órát zsinórban végigordítsa és végigkiabálja, az már mindennek a teteje. Ezek is megerősítettek engem abban, hogy inkább tartok életem végéig állatot, minthogy gyerekem legyen.

Egy csomó ideig úgy voltam vele, hogy nem szeretem a gyerekeket, utálom őket, vigyék innen stb.

Soha nem tudtam odamenni egy tanár kisgyerekéhez körbevisítani, mint az osztálytársaim 99%-a. Idegesítő volt, sokat sírnak, és a szülők MINDIG téged hibáztatnak.

Aztán átgondoltam, és tulajdonképpen ezt nálam az válthatta ki, hogy 10 évesen vigyáztam az unokatesóimra (2 db 3-4 év körüli kislány) és bújócskáztunk meg minden, de az egyik, amikor rámosolyogtam nekiállt bömbölni, hogy jajjdeféltőlem. Hát kösz. És kb előadta a szüleinek, hogy mennyire rossz volt velem. Nagyon le lettem szúrva, iszonyúan szégyelltem magam.

Aztán az új oktatási törvények miatt bejött a kötelező 50 óra közmunka, amit egy oviban dolgoztam le.

Teljesen meg voltam lepve, a legszenyább gyerek is teljesen szót fogadott, az is, aki az óvónéninek egyébként nem.

Most ott tartok, hogy rájöttem, hogy csak akkor nem szeretem a gyerekeket, ha velük vannak a szüleik, mert az elvakult szülőknél rosszabb nincs.

És akkor a legédesebb baba is üvöltő nyáltengerré változik a kezükben. Na azt nem bírom.

18/L