Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogy legyek NEM szolgalelkű?...

Hogy legyek NEM szolgalelkű? Mindig megbocsátok annak aki gonosz velem. Hogy kellene jól csinálni már végre?

Figyelt kérdés

A volt barátomtól van egy 3hetes gyerekem.

Folyton megbocsátok neki pedig kirakott már korábban az utcára, dobott, már terhesen úgy tett mint aki újra jár velem, de mint kiderült csak lefektetett, és nem kellek neki. Jó is van benne, küld pénzt, beszélgetünk egész gyakran, stb. A gyereket is gyönyörűnek tartja, meg szereti, és azt mondja büszke rám+hálás h nevelem (300 kmre lakunk egymástól).

Ma lek*rvázott és azt mondta jobb lenne ha meghalnék, csak mert túl gyakran írtam neki facebookon.

De emberi kifejezésekkel nem közölte előtte hogy zavarom. És nem mondta h beszéljünk ritkábban, azt mondta, hogy neki az jó ha 1 v 2 naponta beszélünk.

Nekem napi 10 szoptatás mellett nem tűnik fel h milyen nap van, így tegnap 3-4-szer is írtam neki.



2016. febr. 25. 01:34
1 2
 1/11 TR75 ***** válasza:

A megbocsátás nem azonos azzal, hogy akkor minden úgy lesz, mint régen. A megbocsátás azt jelenti, hogy nincs neheztelés benned a másik iránt, de attól még levonhatod a konzekvenciát, és nem esel ugyanabba a hibába az illetővel kapcsolatban. Ha ez azt jelenti, hogy szakítasz, akkor azt jelenti. Neked kell látnod, hogy van-e értelme továbbra is próbálkoznod vele.

Azzal a fazonnal szerintem komoly bajok vannak, de te sem vagy rendben, ha újra és újra esélyt adsz, pedig látod, hogy nem változik semmi, megaláz és semmibe vesz. Ez így nincs jól, ezt te is tudod, különben nem lenne ez a kérdés.

Nem tudom, mi van a háttérben (mármint a te dolgodban, mert a (volt) barátod háttere szerintem lényegtelen, aki így bánik egy másik emberrel, azt nem kell megérteni, attól menekülni kell), hogy mi volt a gyerekkorodban, hogy most ennyire lemész kutyába egy ilyen alávaló ember miatt; kapott épp elég esélyt, vissza is élt vele, nincs értelme újra és újra bedőlni neki.

Szerintem.

2016. febr. 25. 02:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Először magaddal kellene kibékülnöd,mert így látatlanban mondom,nem ezt érdemled!

Ez egy nem normális gyökér,szakítsd meg vele a kapcsolatot, fizetéséből majd levonják a pénzt,és találkoztok a bíróságon.


"Ma lek*rvázott és azt mondta jobb lenne ha meghalnék, csak mert túl gyakran írtam neki facebookon."

Szerinted ez normális dolog?


"Folyton megbocsátok neki pedig kirakott már korábban az utcára, dobott, már terhesen úgy tett mint aki újra jár velem, de mint kiderült csak lefektetett, és nem kellek neki."

NEM KELLESZ NEKI,csak kihastznál!

Felfogtad?


"ó is van benne, küld pénzt, beszélgetünk egész gyakran, stb. A gyereket is gyönyörűnek tartja, meg szereti, és azt mondja büszke rám+hálás h nevelem "

Neked pár szépen hangzó mondat,és némi zsé elég,hogy "megvegyen"?

Gondolkozz már kicsit kérlek!

Az exed egy szemét gyökér,és nagyon finoman fogalmaztam.


Szedd rendbe magad,békülj ki magaddal,amint ezt megteszed,lesz annyi büszkeséged,hogy ellent tudj neki mondani.

Tanulj a hibáidból,vagy viseld a következményeit.

2016. febr. 25. 06:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%

Ne beszélgess vele!! Kihasznál,földbe tipor.


Addig a te hibád,míg hagyod ezt neki.


Mihelyt nem fogsz vele foglalkozni nem lesz ez,ha keres akkor nem válaszolsz,nem veszed fel a telefont. Ne érdekeljen. Nem egy normális ember az exed.Ilyentől menekülni kel.


Én is eléggé alázatos személyiség vagyok,de ha egyszer megégettem magam másodjára nem hagyom. Senkinek sem érdeke csak nekem. De hogy te állandóan megégeted magad és nem tanulsz abból,hogy a tűz éget,egyszer maradandó károsodást fogsz szenvedni. Értsd állandóan hagyod,hogy földbe tiporjon, le alázzon,de te ennek ellenére is megbocsájtasz neki. Aztán majd egyszer szét fog verni vagy olyan dolgot tesz ami eléggé mély nyomott fog hagyni,akár gyerekkel is csinálhat vmit.



Én a helyedben megszakítanám már most a kapcsolatot vele!!

2016. febr. 25. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
88%

" csak mert túl gyakran írtam neki facebookon.

De emberi kifejezésekkel nem közölte előtte hogy zavarom"

XDXDXD

Ez nem szolgalelkűség.

Realizáld milyen ember. Nincs esély normális kapcsolatra. Semmifélére...

Közöld vele, ő nem áll fölötted s mostantól semmiféle komoly kapcsolatra nincs esély. Ő csak gyereked apja lesz már.

Csak használ téged. Vagy tested, vagy érzelmeid, de semmiféle komoly dolog nincs ezek mögött. Nem akar összejönni veled se semmi. Ha nincs sex, megdug. Ha hiányzik neki törődés, rád ír.

Egyszerűen vedd észre milyen helyzetben vagy. Gondolkozz többet, érvelj magadnak s ne hagyd, jó emlékek felülkerekedjenek tényeken. Az múlt. Most mostani helyzet van, ahol mint mondtam, nincs esély bármiféle komoly kapcsolatra.

2016. febr. 25. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
72%

"Jó is van benne, küld pénzt,"

Bazki, ő a gyereked apja! Az a legkevesebb, amit megtehet, hogy néha küld pénzt. Te meg arra sem vagy képes, hogy a gyerektartást ráverd.

2016. febr. 26. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Neked nincs önérzeted, az a baj. Minek kellett egy ilyen embertől gyereket szülni??? Hogy a gyerek ne egy normális családban nőjön fel? Most az lenne a legfontosabb, hogy találj egy olyan embert, aki elfogad gyerekkel együtt, és a gyerekednek olyan apja lenne, aki ott élne mellettetek. De amíg ilyen önérzethiányos vagy, addig mást sem fogsz találni.
2016. febr. 26. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Köszi!
2016. febr. 26. 21:26
 8/11 A kérdező kommentje:

A pénzről annyit, hogy nem perelem be hiszen teljesen a megbeszéltek szerint küldi, meg a nőgyógyásztól az utolsó vitaminig mindennek a felét kifizette terhesség alatt. Úgy értettem h ez jó benne, hogy pozitív h bár szakítottunk és jogilag még semmi köze nem volt a gyerekhez (az apaságiig), mégis megtette, nem úgy mint sok más"apuka".


Tudom, hogy arra vagyok (voltam)jó neki, hogy ne unatkozzon/ne legyen magányos/ ki legyen elégítve. És elég rossz. Azt reméltem ha a rosszra jót kap válaszul (+elmondom h ez nekem rossz) akkor észreveszi magát és változtat.


De még azt sem ismeri el ami rossz.

Mindenre van kifogás. "Fárasztó voltam, hát de én meg ezt tettem rosszul, hát de nem is járunk miért várom h törődjön velem" és hasonlók



szerintem teljesen igazatok van.


Azt kihagytam h azért k*rvázott le mert azt mondtam rá, hogy p*csfej. Mert úgy viselkedett. Azaz ha elég jó vagyok akkor szivecskézik meg drágaságozik, ha nem elég érdekes akkor meg bunkó. Meg gonosz.

2016. febr. 26. 21:38
 9/11 anonim ***** válasza:

Elég nagy tévedésben vagy.

A pénz,amit küld, az nem erény, hanem a minimum.

Apasági?

Miért?

Megcsaltad?

Ha igen,ne csodálkozz, ha úgy bánik veled,mint egy ribivel....

2016. febr. 26. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:

Nem, nem csaltam meg. Mivel nem élettársam és nem férjem, apasági kellett , hogy az ő neve szerepeljen a gyerek irataiban.

Szerettem volna ha az igazság áll benne , ő meg azt, hogy az ő vezetéknevét kapja.


Komoly kapcsolatról annyit, hogy bár a gyerek miatt ezt reméltem még sokáig, de itt már nem erről van szó. Itt a megbocsátás nem párkapcsolat folytatást jelent. Hanem hogy megbízom benne annyira hogy "kiteszem" magam és a gyereket neki és a sérülésveszélynek. Hogy szóba állok vele és hogy meglátogathatja párhavonta. (ez ugyanolyan joga, mint ahogy fizetni kötelessége).

2016. febr. 26. 22:43
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!