Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ez a jelenség a "nagybetűs"...

Ez a jelenség a "nagybetűs" életben is jelen van? Mitől lehet ez, esetleg más is megfigyelte ezt a fajta hozzáállást egyetemeken?

Figyelt kérdés

21 éves vagyok, most kezdtem az egyetemet. Ebben a félévben van egy csomó beadandóm, amik közül 2 csapatmunka. Egyik csapatban 3an vagyunk, másikba 2en. Mindegyik beadandónak a 90%-át én csináltam meg, mert lusta dögök voltak mindkét feladatnál a csapattársaim. Az egyik csapatnál megbeszéltem volna velük, hogy osszuk szét, h ki mit csinál, de csak lehurrogtak, hogy nem kell az. Ebből az sült ki, hogy csesztek rá, csak az egyik csaj csinált egy kis érdemi munkát, a harmadik fél meg konkrétan semmit, azonkívül h 2 képet meg pár sor szöveget kimásolt volna, az érdemi munkát, amit kútfőből kellett csinálni, azt én végeztem el. A másik munkánál, egy sráccal vagyok, és nem fogta fel a feladatot, lese szarta, nem tudott szöveget szerkeszteni, gagyin csinálta meg a feladatát. Majd, amikor szóvá tettem, akkor még neki állt feljebb, mondván h ő már pedig mennyit dolgozott vele, és hogy még csinált volna többet is, de én gyorsabb voltam....

Egyszerűen az eszem megáll, hogy ilyen balfék emberek vannak, szarnak a feladatra, vagy nincs eszük megoldani.....

Beszéltem egy másik csajjal, ő is panaszkodott, h az 5 fős csapatában csak ő csinálja a feladatot, mert a többiek csesznek rá.... és kb. minden második csapatnál jelen van ez a jelenség, h nem foglalkoznak a feladattal, vagy nincs hozzá agyuk, vagy hagyják h más szenvedjen vele....

Mégis miért ilyen primitívek az emberek????

Ez a valóságban is így néz ki??



2016. ápr. 1. 14:40
 1/5 Phoney ***** válasza:
Üdv a Föld nevű bolygón, viccen kívül.
2016. ápr. 1. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Persze, ez mindig így van, ha az ember már elmúlt 10 éves. A könnyebbik út felé mozdulunk el, és ha van, aki úgyis megcsinálja a számunkra nem túl kellemes feladatot (ráadásul jobb minőségben, mint mi), akkor minek strapáljuk magunkat vele.

Azt nem mondom, hogy ez jó megoldás, de a legtöbb ember kb. ennyire kooperatív.

Egyszer csináld meg, hogy leszarod, hidd el, akkor azért összehánynak valamit.

2016. ápr. 1. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
54%
Megkérdezhetem, hogy melyik egyetemen tanulsz (gondolom nem ilyen Corvinus, ELTE színvonal)? Egyébként ez a hozzá állás, akkor lesz gáz igazán, amikor majd a diplomamunkát kell elkezdeni (főleg ha az illető nem is talpraesett). Egyébként én azt figyeltem meg, hogy az egyetemeken alapvetően 3 fajta embertípus tanul: Akinek világos céljai vannak a jövőjét illetően, aki csak a diákéveit akarja kitolni (bulizás, diákoknak szóló kedvezmények, esetleg mellette munka) és akiknek gőze sincs, hogy mihez akarnak kezdeni, dolgozni meg nem mernek elmenni és valahogy ellavíroznak a felsőoktatásban.
2016. ápr. 1. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Az én szakomon is ez van. Ha csoportmunka van, a többség a másikra bízza, mert úgyis van valaki, aki megcsinálja.

Nálunk is volt olyan, hogy egy zh-ra megvolt a kérdéssor. Szépen megbeszéltük, hogy mindenki 3 kérdésre kimásolja a megoldást egy pdf-ből és kész is vagyunk fél óra alatt. Mindenki lelkes volt, aztán amikor eljött az idő, hogy neki kéne állni, 1 emberen kívül senki sem akart, inkább játszottak gépen, elmentek inni és hasonlók.

Később kiszűrtem, hogy kik azok, akikre lehet számítani ilyen helyzetekben. Kevesebb ember, de velük simán megcsináltunk jó pár kidolgozást meg hasonlókat. A nemtörődöm emberek pedig csodálkoztak, hogy honnét van meg a kész kérdéssorom.

Szerintem te is próbáld meg kiszűrni, hogy kik azok, akik hasonló gondolkodásúak, mint te. Velük eredményesebb lesz a tanulás. Ahogy haladsz előre, egyre több ilyen ember lesz. Én pl. nemtörődöm bandába kerültem és lemaradtam kicsit, de aztán jobban tanultam és mára alig van velük órám, mert a tanmenetben előrébb állok. Ahol pedig állok, ott már kipotyogtak az emberek és sokkal több a korrekt, megbízható.

2016. ápr. 2. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
hehe, nálunk is így van. A csoportban van 1 lány akk megcsinálja a beadandók 80%-át, mi meg nyomkodjuk a telot. Persze utána cserébe megháláljuk neki "máshogy"....:P
2016. szept. 18. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!