Hogyan szokjak le arról, hogy lesütöm a szemem, lehajtom, elfordítom a fejem, amikor beszél hozzám valaki, vagy én beszélek hozzá?

Csinálj rendszert abból hogy "kideríted" a beszélgetőpartnered szemszínét. Ha megvan, "jellemezd", pl. kék mint az ég egy meleg nyári napon. Eleinte nehéz lesz a beszélgetésre figyelni, de ha belejössz nincs hátránya, viszont már megszokásból is kénytelen leszel az illető szemébe nézni.

Másik tipp: Keress egy szemmagasságban lévő tárgyat a szobában. Ha nem a szemét/arcát nézed a partnerednek, a választott tárgyra bámulj. Lehetőleg a beszélgetés közben ne mögötted legyen, hogy ne kelljen forgolódni. Sokat számít hogy nem lehajtott fejjel társalogsz, hanem egyenesen, emelt fejjel.

Velem is hasonló dolog van/volt.

Nem tudok az emberek szemébe nézni beszélhetéskor, így csomó mindenről lemaradok (mimikájáról).

Ilyen tanácsokat kaptam:

Beszélgess tükör előtt magaddal. Beszélj a kutyádhoz és nézz a szemébe.

Ezekkel pár perc után felhagytam.

A napokban egy idegen helyen voltam, idegen emberekkel beszélgettem és azon kaptam magam, hogy egyenesen a szemünkbe nézek és csak néha pillantok el, ha valmin gondolkozom.

Ekkor hosszabb ideje voltam ott, és egyszerűen megszoktam a helyet, az embereket és emiatt ment ez. Szóval, no stessz.

Ha ideges az ember, akkor néz folyafolyamatosan az emberek fölé. Nagyon rossz. Évekig ilyen voltam iskolában, mert egyszerűen idegennek éreztem magam az osztályteremben.

Vannak ilyen lenyugtató dolgok. Mosolygásra kényszeríted magad. Azonnal érezni a hatását.

Nagy levegőt venni.