Létezik olyan hogy nincs énképem?

Az oké, hogy van egy konkrét elképzelésem, hogy mások szemében milyen vagyok - kinek milyen, de ez többnyire egy eljátszott személyiség, csak már nagyon nagyon megszoktam a színjátékot. Ha egyedül vagyok, kibújok ezekből a szerepekből na és olyankor nem tudom, hogy igazából milyen is vagyok, ki vagyok én. Egy név ahogy mások szólítanak, egy arc amit mások látnak, egy hang amit mások hallanak, az ízlésem, a nézeteim amiről másokkal vitatkozhatok.

De ha egyedül vagyok, nem vagyok semmilyen. Vannak gondolataim, amik eredményeznek további és további gondolatokat és az egy bizonyos személyiséget, embert. De amikor egyedül vagyok elfelejtem az embert, mert csak az apró építőkockák maradnak, nincs szükség várat építeni, hogy valamit lásson a másik. Elfelejtem az ízlést, a nézeteket, elfelejtem hogy mi a dolgom, mi lenne a dolgom, mim van, mim nincs, mindent amivel azonosulni lehet. Tehát amikor sikerül tényleg önmagam lenni, lehullanak magamról a cédulák és nem tudom hogyan gondoljak magamra, mert úgy érzem nem vagyok semmilyen.