Akik gyerekkorukban úgy gondolják, hogy sohase szeretnének gyereket, felnőttkorukban is így állnak majd a dologhoz?

Természetesen nem minden esetben, sokaknál felerősödik az évek alatt az anyai ösztön.

Én férfi vagyok, de sosem akartam gyereket, és nem is tervezek vállalni, mivel csak lemondással jár.

Sose akartam gyereket. Rettegtem a gondolatától is. Ahogy előttem is írták azt hittem hogy csak lemondással jár. Utltam mások gyerekeit. És utáltam a témát is. Mindig féltem a szüléstől is. Én sokat buliztam, cigi, pia. 30 évesen kijelentettem a páromnak h nem akarok gyereket. Most 32 vagyok, egy 8 hónapos kislány anyukája. Valóban sokmindenről lemondtam, de új élményekkel, örömökkel gazdagodtam. Sose szerettem így még senkit. Hihetetlenül cuki. Megéri.

Szóval a kérdésedre a válaszom,hogy még felnőtt fejjel is gondolhatja úgy az ember ahogy gyerek korában, hogy nem akar soha gyereket, de bármikor jöhet olyan fordulópont az életben, amitől meggondolja magát.

Soha nem akartam. Vagy csak 28-30eves korom utànra.. erre nagy szerelembe estem egy ève, par honapja meg mar egret tobbet agyalok ees Beszelek errol. 2ev mulva tervezzuk osszehoznI.:)

21L

Igen. Én sose szerettem volna gyereket. Már kiskoromban is ez volt a véleményem, és most is az.

Kétlem, hogy valaha is változna az álláspontom.

Undorító számomra az egész folyamat; a terhesség, szülés, szoptatás, pelenkacsere, minden.

Ha esetleg lesz olyan kapcsolatom, ahol a partner akarna gyereket, és nem fogadná el hogy én nem fogok szülni, akkor szakítás lenne a vége.

30 éves vagyok és soha nem akartam gyereket, most sem akarok. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ez soha nem fog változni, mert ki nem állhatom a gyerekeket. Kifejezetten kerülöm az olyan helyzeteket, ahol gyerekek vannak. Rokonlátogatásnál is ha a többiek hozzák a gyerekeiket, mindig úgy helyezkedek, hogy lehetőleg olyan helyiségben legyek, ahol nincsenek ott a gyerekek. Ha mégis ott vannak, akkor meg a lehető legtávolabb vagyok tőlük, nehogy odajöjjenek játszani, beszélgetni vagy akármi. Szerencsére maguktól nem is szoktak odajönni, nyilván megérzik rajtam, hogy nem akarok velük foglalkozni. De van amikor a szülők le akarják passzolni a saját gyereküket és a kezembe próbálják nyomni, hogy játsszál vele. Hát ezen ki szoktam akadni. Miért nekem kell vele játszani? Nem az én gyerekem! Játsszon vele az apja vagy az anyja, azért csinálták, nem? Miért nem törődnek vele, ha már egyszer megcsinálták? Vagy minek kellett nekik, ha aztán meg folyton le akarják passzolni másnak? A gyerekeknél már csak az ilyen szülőket utálom jobban.

30/N