Más is olyan maradt felnőttként, mint egy külsőre/viselkedésre visszamaradott gyerek?

Én külsőre rendben vagyok, csak belsőre érzem úgy, hogy nem is 24 éves vagyok, hanem 17. Valahogy sokkal fiatalabbnak érzem magam belülről. A szüleimnek ennyi idősen már gyereke volt, én meg ezt el sem tudnám képzelni magamról ennyi idősen. Nagyon nehezen veszem rá magam felnőttes dolgokra. Elszomorít, hogy már véget ért az iskola és kezdődik az undorító, monoton felnőtt élet, évi max 4 hét szabadsággal, a főnök dirigálásával, a pénz gyűjtögetésével, beosztásával, az állandó, jövőn való gondolkodással. Gyerekként minden olyan gondtalan volt, suli után azt tehettem, amit akartam, ha kértem a szüleimtől valamit, azt azonnal megkaptam, nem nekem kellett érte megdolgoznom. Talán el is vagyok kényeztetve, de nem ez a lényeg, hanem hogy a legkevésbé sem érzem magam felnőttnek.

Tudom, hogy mi a helyes, csak ezt a belsöm a legkevésbé sem akarja, így állandó harcot vívok a belsömmel. Nem egyszerű. Abban reménykedem, hogy mihamarabb megkomolyodom, de ennek még semmi jele.

Én főleg belsőleg.

Ugyanúgy tudok örülni dolgoknak, nem gyepesedtem be, tökre életvidám vagyok, és simán eljátszok egy távirányítós helikopterrel, vagy beülök egy játszótéri hintába a barátnőimmel poénból. (persze nem úgy, hogy kilököm a kisgyereket onnan)

Külsőre félig.

Nyilván nem lettem napról-napra magasabb.

De szeretek fiatalosan öltözködni (36 vagyok), volt hogy a lottózóban elkérték a személyim. :)

De ne úgy képzelj el mint egy idiótát!

Tehát nem rózsaszín masnik vannak a hajamban, és nem Hanna Montana-s ruhákban járkálok. :)