Szerintetek ez már beteges?

Szóval...néha "beszélek" magamban, mikor egyedül vagyok. Vagyis nem olyan hangosan, mintha tényleg beszélnék, hanem sokszor csak suttogva, mert nem akarom, hogy valaki pont betoppanjon a házba és meghallja, ahogy magammal diskurálok..Na és mindezt úgy, hogy még a kezemmel mutogatok is közben, mert legtöbbször, mikor ezt csinálom, elképzelem, hogy mellettem van egy bizonyos személy és neki magyarázok, de a valóságban persze senki sincs ott..

Meg szinte mindig, amikor bemegyek a füdőszobába és meglátom magam a tükörben, elkezdek mosolyogva pózolni meg gyakorlom az arcokat, amikkel szebbnek tűnhetek, vagy nem tudom....Meg olyankor is igy tátogva beszélek valamit, hogy lássam, hogy mozog a szám beszéd közben, meg ilyenek...Annyira gáz :"D Mondjuk ezzel már lebuktam párszor, mikor tesóm pont akkor jött volna be, mikor én ott a tükör előtt produkáltam valamit...

Szóval egyébként tényleg tudom, hogy nincs itt rajtam kivül senki, de igy is olyan gáznak érzem ezeket...Mondjuk mentségemre szóljon, hogy elég visszafogott vagyok meg minden és a való életben kb soha nem mondom ki szinte a véleményem és mikor itthon vagyok egyedül, muszáj elképzelnem, ahogy egy ismerősömnek elmondom, amit igazából gondolok..Vagy mindig a beszélgetések után azon filózok, mit kellett volna inkább mondanom és igy utólag eljátszom, mintha azt mondtam volna...Ettől kicsivel jobban érzem magam valamiért..

Csak félek, egyszer beleőrülök ebbe és tényleg magamban kezdek majd beszélni és már nem tudom majd megkülönböztetni, mikor képzelek csak oda embereket, meg mikor vannak tényleg ott...

Szerintetek ezek alapján mennyi esély van arra, hogy ez egyszer bekövetkezik? Csak én vagyok ilyen nyomi? :sss