Csak én tapasztalom azt, hogy nagyon sok embernek nincs hobbija, csak hazamegy és nézi a tévét a munka/suli után?

Az a helyzet, ha az embernek szinte csak egyszemélyes hobbija van, akkor azt elég könnyen megtudja unni. Onnantól meg jön a kérdés: Mi értelme az életnek.

Én úgy hiszem, hogy valós baráti társasággal szervezett tevékenységekkel lehet csak boldog életet fenntartani.

Nekem több hobbim is volt régen, versírás, fotózás, rajzolás, festészet, kézimunka, nyelvtanulás, stb. De aztán depressziós lettem és elveszítettem az érdeklődésem minden iránt. Most már nem okoz örömet egyik múltbéli hobbim sem. Sőt pont az ellenkezőjét érzem annak, mint régen, ha valamelyik régi hobbim előkerül valahogy. Például pár hete döntöttem el, hogy újból neki kezdek nyelvet tanulni, és amit félbehagytam, azt folytatom, mert nem állapot, hogy a munkán kívül nem csinálok semmit, és nincs egy hobbim sem. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam, vettem egy új tankönyvet is, meg egy szép füzetet meg tollakat, amivel majd jegyzetelek. Kb. 1 hétig tartott a lelkesedésem, mert úgy éreztem magam, mint aki muszájból csinálja, mintha házi feladatot kéne írnom, vizsgára készülnék vagy ilyesmi. Kész szenvedés volt az egész, ha ránéztem a könyvre elfogott az undor, hogy "pfúj ne, már megint tanulnom kell, öreg vagyok én már ehhez!". Úgyhogy inkább abbahagytam. A többi hobbimat is próbáltam újrakezdeni néhány évvel ezelőtt, de azokkal is ugyanígy jártam. Most már kötelességnek érződik bármit is csinálni, nem szórakozásnak, úgyhogy inkább nem csinálom, ha már egyszer nem muszáj! Próbáltam új hobbit is keresni, de semmit nem találtam, amit egyedül is lehetne csinálni és érdekelne is.

30/N