Az elmúlt 2 évben hatalmasat változott az életem és nem találom magam. Mit kezdjek magammal?

Kedves Kérdező!

Talán egy picit át tudom érezni, el tudom képzelni a jelenlegi helyzeted. 26 vagyok, 3 éve lakunk együtt a párommal (3 hónap után költöztünk össze) és az elmúlt időszakban én is "nagy" dolgokon mentem keresztül. Lehet életkori sajátosság :) Nekem ugyan szívproblémáim nincsenek, viszont pszichikai gondok vannak (sem magamra, sem másra nem vagyok veszélyes, a többi lényegtelen) és úgy tűnik, mellette olyan betegségem van, ami teljesen keresztülhúzza majd a gyerekvállalási terveimet. Nemrég még én is azon gondolkodtam, hogy nem lenne ezerszer egyszerűbb az öngyilkosság, de én is túljutottam ezen. Bűntudatom nincs miatta, szerintem ilyen szituációban ezeknek a gondolatoknak is meg kell születnie, inkább az a lényeg, hogyan rendezed végül magadban. Pusztán csak ezek miatt gondolom, hogy talán olyan választ adhatok Neked, ami esetleg hasznos számodra.

Az elmúlt 2 évünk katasztrofális volt, főleg az utolsó pár hónap és még mindig örülök annak, hogy előre tisztáztam, minimum 5 évet akarok várni addig, amíg a kedves szerelmem egyáltalán bepróbálkozhat egy lánykéréssel :). Ezt nem azért mondom, mert szerintem mindenki hülye aki másképp csinálja, sőt! Irigylem azokat, akik ennyire biztosak magukban és egymásban. Nem a kapcsolatomban nem bízok, de úgy gondolom, látnom kell, hogyan reagál a másik bizonyos élethelyzetekben és ez csak akkor derül ki, ha benne vagyunk. A párod melletted volt, mikor műtöttek, mikor lábadoztál. Valahogy rajta is lecsapódik ez a dolog, bár nem tudom, hogy az emiatt keletkezett stresszt próbálta utólag (ha nem is tudatosan) más csajok utáni mászkálással "enyhíteni", vagy - és nem bántásból akarom ezt kérdezni- lehet, hogy csak "kötelességtudatból" maradt melletted, mert beteg voltál? Vagy csak úgy érezte, hogy az egész képletből valahogy kiesett az események miatt, nem kapott elég "törődést" miközben veled foglalkozott és ilyen érzések miatt akár még bűntudata is lehet, ki tudja... Millió okoz el tudok képzelni, miért flörtölgetett ennyire intenzíven. De nem lépett félre. Tudom, minket lányokat inkább az érzelmi része érdekel és árulásként élném meg én is, de ő férfi - ha "csak" idáig jutott, akkor neki is hiányzik valami a kapcsolatból vagy az életéből és én inkább érzelmi dolgokra tudnék tippelni. Ezeket a dolgokat vele kéne tisztáznod, fogjatok egy üveg valamit (ha lehet) és beszéljétek ezt át. Gondolom kemény kis csaj vagy, nem akarsz álkapcsolatban élni (ha már ennyi máson túlestél...) tudasd vele, hogy nélküle is tudsz élni. Akkor maradjon veled, ha TÉNYLEG ezt akarja - akkor viszont rohadt sürgősen kapja magát össze és éreztesse veled, hogy NŐ vagy, akit szeret, cserébe pedig te is megteszel mindent, hogy ő jól érezze magát a házasságában, de ez kölcsönkenyér téma (nagyjából hasonló gondolatok hagyták el a számat nemrég, nálunk bevált). Nyilván az egész azon múlik, hogy te is és ő is meg akarjátok-e menteni a kapcsolatot.

Szinte ugyanezek a gondolatok kavarogtak az én fejemben is, amiket te írsz, hogy ki vagyok, mit akarok, jó-e ez nekem, hova tovább... De nem volt időm magammal foglalkozni, mert a sok sz.r mellett annyit dolgoztam (mondjuk én imádom a munkámat és menekültem a túlóráimba, de ez elég ratyi megoldás volt). A helyedben az egy hét szabimat kivenném - MAGAMNAK. Legyél egy kicsit egyedül, ne csinálj semmit, csak ami éppen jólesik, picit spontán módon- egyél-igyál amit akarsz, ha fogyni akarsz, találj ki valamilyen diétát, nézzél filmeket, stb. de csak magadra koncentrálj. Ha ez így folytatódik, csak mégjobban el fogsz veszni, muszáj időt szakítanod arra, hogy rendezd a fejedben a káoszt, máshogy nem fog menni.

Nekem rengeteget segített az "elvonulás", legalább volt lehetőségem tisztázni a gondolataimat.

Mindenhez kitartást és sok sikert kívánok, na meg erőt és kitartást egy (még) boldog(abb) élethez vezető út kiépítésében. Ezer bocsánat a regényemért :)

Ha gondolod, írj nyugodtan.

"el szerettem volna halasztani az esküvőmet, de végül megtartottuk (a férjem nem értette meg az aggodalmaimat, pánikoltam az egész esküvő dologtól).

....A férjemről nemrég kiderült, hogy 3hónappal az esküvőnk után ismerkedni kezdett fűvel-fával "

Ezek a történések mindkettőtöknek nehéz időszakot okoztak, (persze főleg neked), de hidd el, hogy a párodnak is biztos, hogy nehéz volt. És ez jó dolog, hogy az esküvő előtti pánikod ellenére is ragaszkodott hozzá.

El tudom képzelni, hogy belőled előtte, belőle pedig utána hozta ki ezt a pánik helyzetet..

És nem tudok sokat a hátteréről a dolognak, de te hogyan viselkedtél ez idő alatt? Nem lehet, hogy esetleg úgy érezted, hogy csak te voltál az első, aki úgy érezte, hogy lehet, hogy elég volt ebből a kapcsolatból most ennyi, s ezután/esküvő után beindítottál egy ilyen öngerjesztő folyamatot? Tényleg nem tudni a hátteret, és a másik szemszöget sem.

Ezt vagy együtt tudjátok megoldani, vagy nem beszélitek meg, nem oldjátok meg és akkor annyi.

Egy picit én úgy érzem, hogy a sok probléma, nehézség kicsit széthúzott titeket, ezért figyeltél fel te is más pasira, és valószínűleg a férjed is ugyanezért.

Semmiképp sem csald meg, ő sem ment el addig.

Én ennek azért adnék egy próbát még, ha még nem zártad le magadban az egészet, és a férjemre fordítanám a figyelmem/energiám, aki elvett, és nem fújta le az esküvőt. Ez lehet csak egy nagyon rossz életszakasz, amin együtt túl tudtok lenni. - Kivéve akkor, ha már eldöntöttem, hogy nem vele szeretnék lenni-.

Mi lett azóta?