Mikor estünk át a ló túloldalára a gyengék babusgatásával?

Nyugi, csak itt Magyarországon menő ha valaki beszáll a "kit ver az Isten jobban" versenyben. Külföldön alapból nem panaszkodnak. Így sokkal inkább jóindulatúan állanak az emberhez, ha mégis felszínre tör a baj.

Itthon meg szinte versenyt rendeznek abból, hogy kit ért súlyosabb csapás. És kikezdenek, ha te hallgatsz a gondjaidról.

De én továbbra is úgy vagyok vele, hogy nekem is volt az életemben rossz, és küzdök is dolgokkal. De ez az én harcom, én feladatom és nem kell érte sajnálni, babusgatni stb. Mindenkinek megvan a maga keresztje. Ha valaki kér véleményt segítséget, akkor megmondom. De ha nem akkor meghallgatom a panaszkodását, és megyek tovább. Az emberek többsége nem megoldást keres a gondjaira, hanem csak együttérzést vár.

Szerintem inkább manapság tapossák el jobban a mentális zavarral küzdőket. Ez az utóbbi tizenpár évben erősödött fel.

Üdv.: Egy depressziós, szociális fóbiás, pánikbeteg, fiatal srác.

Tehát pl. szerinted gyengeség az, hogyha átélek valami elég kemény inzultust az utcán, akkor elmesélem másnak és szarul esik?

Szerintem te amúgy burokban élsz, általában az ilyeneknek nagy a szája, aztán amikor őket éri sérelem, ők sírnak a legjobban.

meh.

De megnyugodhatsz, a hármas válaszolónak igaza van,

Magyarországon még mindig akkora sötétség van a fejekben, hogy a depresszióra megy az átlaglegyintés "áh majd összeszedi magát". Egyik rokonom is kb. így lett öngyilkos, a szülei csak azt mantrázták, hogy lusta, csak rossz kedve van, blabla, aztán egyszer arra értek haza, hogy a srác felakasztotta magát.

Nekem még azt tanította az anyám, hogy

"Inkább száz irigy mint egy sajnáló"!

Én inkább igyekszem megtartani az arany középutat, nem akarok irigyeket, de sajnálókat sem magam körül.

Tényleg szeretnek az emberek úton-útfélen panaszkodni.

Én abban látom az okokat, hogy nagy részük, még aki családon belül él is, el van magányosodva.

Ebben nagy szerepe van a technikai vívmányoknak, fellazultak a családi kapcsolatok, megszűntek az igaz barátságok, legfeljebb haverok vannak, mindenki rohan a dolgára, a kütyüjét nyomkodva.

Az egyik réteg a sok munka miatt nem ér rá kapcsolatokat ápolni, a másik unalmában keres magában vélt vagy valós szimptómákat a kiüresedett életére.

Aztán, ha találnak egy embert, aki meghallgatja őket, annak megragadják a kabátgombját és nem engedik el, míg rá nem tudják zúdítani az összes keservüket.

Erre jók még az ilyen-olyan fórumok is.

Aztán vannak azok az emberek is, akik ezt a "divatot" követik, holott semmi okuk nem lenne rá, de nem akarnak lemaradni a korszellemről.

Nagyon remélem, hogy azért elvétve akadnak egészséges emberek is!

Ez szép lassan fokozatosan történt kedves kérdező.

Nemsokára nem csak meleg parádé lesz, de külön lesz felvonulása a depiseknek, és külön a pánikbetegeknek. Mert ők erre büszkék...

#9 Ritka nagy s***fej vagy. Én pl. rohadtul nem vagyok a defektjeimre büszke, és ki merem jelenteni, hogy a VALÓDI betegek közül senki sem, mert aki ebben van, annak kínszenvedés az élet, nem az lesz a legnagyobb gondja, hogy felvonulgasson vele...

(3-as voltam.)