Miért szeretnek a magyar emberek folyton keseregni? Akinek pedig jó, azzal miért rosszindulatúak?

Ennek történelmi okai is vannak, évszázados török majd osztrák megszállás, vesztes világháborúk, aztán kommunizmus. Mátyás óta nem nyertünk háborút, mindig csak lábtörlő voltunk, hol ennek hol annak. Kizsákmányoltak, kiszipolyoztak, kihasználtak minket. Később jelentkezett nálunk az iparosítás, később jelentkezett a polgárosodás, később jelentkezett a parlamentáris rendszer, minden később jött így társadalmi és gazdasági szinten is mindig alsóbbrendűek voltunk mint a legtöbb európai ország(kivéve talán többi keleti európai országot, azoknak ugyanilyen kaka sorsa van). Lényeg a lényeg számos történelmi tényező van ami miatt hosszú évszázadok alatt ilyenné alakult a magyar mentalitás, mivel csak szégyenkezni tud, rágódni a sok elszenvedett rosszan, nincs pozitív emlék, nincs mire büszkének lenni. Jó példa a himnusz. Nézzétek meg a német himnuszt, "németország, németország mindenek felett" Vagy az amerikait "a bátrak hona" ellenben a magyar "Vár állott, most kőhalom, Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek."

vagy egy másik része "Szánd meg Isten a' Magyart Kit vészek hányának," Ugye hogy ettől nem fog senki sem dicsekedni hogy magyar?

De tök jó történelmi példa a dzsentri, az elszegényedett nemes, akinek semmi vagyona nem volt csak a nemesi címe, de fenn akarta tartani a látszatot hogy ő mekkora úr milyen jól él, ezért költséges bálokat összejöveteleket szervezett, amire meghívott mindenkit, aztán utána kb anyagilag csődbe ment meg éhezett, de a látszatot fenn kellett tartani. Ez a dzsentri felfogás annyira fennmaradt a mai napig. Elég ha a fb-ra gondolunk amikor valaki pakolja ki a képeit hogy itt járt nyaralni meg ott járt, meg írkálja alá az idióta szövegeit pl amitől újabban falramászok hogy "magas élet". :D Vagy ugyanez párkapcsolatoknál, telerakják szerelmes nyálas idézetekkel meg csókolózós képekkel, aztán otthon meg egymásra sem néznek, meg tök rossz a kapcsolat, de látszatot fenn akarják tartani, hogy megmutassák hogy igen nekem van ilyen, meg iriggyé tegyék a többi korlátolt embert. És ez valljuk be nem is nehéz. A magyarok irigykedősek, részben ezért sem fog semmire menni az ország, mert egymással versengenek az emberek, ahelyett hogy összedolgoznának hogy többeknek jó legyen.

De rossz az oktatási rendszerünk, egyáltalán nem gyakorlatias, megtanulunk egy rakás semmirevaló hülyeséget, de viselkedni nem. Ausztriában pl van olyan óra ami nálunk német néven fut, mint nálunk a magyar, ahol megtanulnak viselkedni, hivatlos ügyekben hogyan kell viselkedni, egy temetésen, bankban vagy akárhol. Nálunk meg mit tanulunk magyaron? Ady Endre siránkozásait. Egy olyan ember műveit oktatjuk a gyerekeinknek aki prostituáltakhoz járt és nemibetegségben haldoklott, és egy más férfi asszonyához írt szerelmes verseket hogy elcsábítsa. De még hozzá sem tudott hű lenni Ady. Milyen példa ez?

Aztán az oktatási rendszer másik hibája, hogy kevés a férfi a tanár, a gyerekek nem látnak férfimodellt, ha pl elvált családban nőnek fel és az apát keveset látják, ami valljuk be nem ritka eset manapság. Ezért aztán a fiúk fele most is úgy néz ki mint egy homokos, mert még az iskolában sem lát normális férfi példát...egyáltalán férfi példát. Na de nem is folytatom, mert millió dolgot fel lehetne még sorolni. A rádiókban játszott buta nyálas és depresszív zenéktől kezdve a buta tévéműsorokoig. Rengeteg minden van.

Passz. Itthon én is teljesen meglepődtem, hogy mindenki minden kis panaszát felemlegeti, és kesereg. Ha én hallgatok mélyeket, akkor meg velem rosszindulatúak, mert "fennhordom az orrom". (pedig csak nem érzem úgy, hogy a magánéleti problémáim másra tartoznának).

Külföldön teljesen más volt minden. Ott pont azért is volt érzékenyebb mindneki a másik problémájára, mert senki nem panaszkodott. Amikor valakin látott, hogy valami nyomasztja, akkor mindenki próbált lelket önteni belé. De ritka volt, hogy valakinek az élet gondja beleszólt a munkába.