Előfordult-e már, hogy radikálisan megváltozott a véleményed valamiről (esetleg valakiről), és ha igen, miről és minek a hatására?

Én az iskolában tanultak alapján erősen liberális beállítottságúnak vallottam magam. Nem ítélem el a melegeket, a más kultúrájú embereket, vagy bárkit. Szerintem minden ember alapvetően egyenlő.

Viszont az utóbbi években nagyon eltávolodtam a modern liberalizmustól. Annak ellenére hogy nem értek egyet a migráns ellenes gyűlölet keltő kampánnyal sem, azt sem tartom célravezetőnek hogy feltétel nélkül mindenben ellássuk őket, és a feneküket is kinyaljuk a viselkedésük ellenére. Emellett a nyugaton folyó "egyenlőségért" folytatott liberális harc is vicc. Átcsapott inkább egy harácsolásba, és az emberek magukat az egyenlőség zászlaja alatt összegyűlő fehér lovagoknak beállítva próbálják meg áldozatnak mutatni magukat hogy másokat ellehetetlenítsenek és kizsigereljék a helyzetet. Európában a liberálisok véleményem szerint egy hatalmas céltáblát tartanak a mellkasukra, míg nyugaton pedig limuzinokat gyújtogatnak, problémát csinálnak mindenből és embereket kergetnek öngyilkosságba a "béke érdekében".

Ezeket látva nem tudom magamat liberálisnak hívni.

Nem.

Csoportokról biztosan nem, ez kőkemény általánosítás lenne, ami nem kimondottan a géniuszok ismertetőjele, viszont 1 darab személyről elég sokszor, még akár tízen x év ismeretség után is, akiről azt hittem, a jóakaróm, barátom.

1. Vegán életmód. Régebben azt állítottam, hogy soha nem lennék vegán, de miután jobban utánajártam a témának (tudományos cikkek és egyéb könyvek olvasásával), áttértem erre az életmódra. Etikai és környezetvédelmi okokból, részben pedig egészségügyiekből, bár úgy gondolom, hogy a megfelelő termékekkel egy mindenevő vagy főként vegetáriánus étrend is lehet éppolyan egészséges.

2. Empátia. Régebben ezt mások gyengeségének éltem meg, most pedig az egyik legfontosabb tulajdonságnak tartom.

3. Ez a legkevésbé jelentősebb, de tavaly azt gondoltam, hogy Milton költészete szörnyű, de most erről írom a disszertációmat XD

Attól függ, mennyire radikálisra gondolsz. Mivel nyitott, rugalmas gondolkodású ember vagyok, nem szokásom lezártnak tekinteni kérdéseket annak ellenére, hogy nehezen vagyok befolyásolható a gondolkodásmódomban, mivel nagyon alaposan gondolkodom. Ennek ellenére, h alaposan és rugalmasan teszem, nyitottabban gondolkodom az átlagnál.

Ebből eredően ponthogy várom, hogy saját magamtól rájöjjek az addigi meglátásom még árnyaltabb "változatára", és ez így is szokott lenni, folyamatosan árnyaltabbá vált és válik a gondolkodásom. És tök természetes a nyitottságom révén, hogy olykor csak-csak akad, aki tud nekem újat mondani, és örülök ennek. Ilyen esetek között természetszerűleg akad olyan is ,ami merőben új szemszöget vet fel számára.

Általában tehát rájövök magamtól, merre mélyítsem tovább gondolkodásomat, de van, amikor megelőz valaki akaratlanul, és enne kis tudok örülni. De mivel tól alaposan gondolkodom viszonylag ritka, hogy mástól kapok inspirációt, inkább én szoktam adni másoknak.

Na meg nem sűrűn találkozom emberekkel -leszámítva (szó szerint) elmebetegeket, vagy pl elmegyünk egymás mellett vadidegenek az utcán-, talán tehát a magányomból is adódott mindig is az önálló és elmélyült gondolkodásmódom.

Valamint alkati.

Valahogy nekem ez a kérdés, rám nézve, azért is furcsa, mert akik rugalmasan gondolkodik, mint én, annak "radikális változás-e vajon a radikális"...? Nem tudom, értesz-e kérdező. Tehát ha egyszer úgy is számítok rá, hogy a végtelenségig folytatódik a tudati fejlődésem, akkor olykor nagyobb fordulatot is vethet annak iránya, ami többnyire tehát abból ered, hogy valami egészen új dologra , vagy nézőpontra rálelek magamtól (de tehát néha más "megelőz" engem ebben, és így is oké).

Tehát akkor ez most számodra radikálisnak számít, hogy eleve számítok arra, hogy bármi gondolati irányom időnként akár jelentős módosuláson eshet át? Vagy csak azt érted radikálisnak, amikor valaki meggyőződéses, és ezenközben lel rá valami merőben új irányra?

enne kis -> ennek is

Egyébként a "megelőz engem"-et úgy értem, hogy néha másvalaki hamarabb mond nekem valami merőben újat, mint én, saját magamnak. Néha.

(Ugyanis általában annál gyorsabban és alaposabban filózok.)

Még mindig én vagyok, hirtelen eszembe jutott egy számomra érdekes dolog, ezt is megosztom veled, kérdező, hátha számodra is elgondolkodtató. De ez az újabb gondolatom már nem magamról fog szólni, hanem egyes más emberekkel kapcsolatos.

Szóval, megfigyeltem, hogy többségében a mereven és meggyőződésesen gondolkodó emberek szoktak "pálfordulni". Pl is merek egy fazont, aki bizonyos szempontból 180 fokban fordult, bár megjegyzem: nem tűnik fel az illető számára, hogy más szempontból viszont pontosan azt teszi, mint eddig: ismételten merev, csak hát onnantól már ellenkező irányban.

De a merevsége ugyanaz. Eddig a fehérért rajongott dogmatikus merevséggel, egy ideje meg a feketéért rajong dogmatikus merevséggel - képletesen szólva.