Most én vagyok a rossz. És ez nem jó érzés mit tehetnék ellene?

Már próbáltam neki elmagyarázni, de meg sem hallgat. Az öcsém most nálunk tölt pár hétvégét, mert az ország ebbe a felébe szólítja a munkája. (a munkavégzés helye mindig máshol van, ahol éppen építkeznek.) Évek óta nem igazán beszélgettünk, csak a felszínes dolgokról, és most ugye több időnk van egymásra. 3-an vagyunk testvérek. Én már családot alapítottam, és messzire költöztem az anyámtól. saját házam van, meg minden ami kell. A testvéreim közel laknak anyánkhoz. A másik testvérem is nemrég vett házat. Anyánkról nemrégen kiderült, hogy rákja van. Többet erről nem mond, azt mondja mindig, hogy jól van, ne aggódjak érte. Annyit tudok csak, hogy megoperálták, elvileg jól van.

Most hogy az öcsém nálunk van hétvégente, többet beszélgetünk, és persze anyánkról is. A betegsége kapcsán felmerült az is, hogy mi lesz, ha már nem lesz. Ha meghal. Pénze úgy tudom nincs, csak a ház a van. Az viszont szép ház. Én el akartam mondani, hogy úgy gondolom, nekem nem kell lemondok a javára, neki még úgysincs háza, albérletekben él a barátnőjével, így lehetne az övé. Nekem nem kell onnan semmi. Mi kellene? Hozzam el anyám szekrénysorát? Vagy tv-jét. Nem kell nekem semmi. De ha kellene is a szállítási költségből már vennék egy újat.

De az öcsém félbeszakított, azt mondta, hogy még egy ilyen haszonleső nőszemélyt, mint én nem látott, undorító vagyok, mert én abból akarok meggazdagodni, hogy azt lesem mikor ki hal meg. Én csak pillogtam. Köpni-nyelni nem tudtam. Vállat vontam, és annyit mondtam, hogy hagyja el a házam. Azóta nem beszéltünk, de bánt a dolog, hogy a saját testvérem ennyire tart engem. A férjem első mérgében azt mondta, hogy bármi lesz, kérjem csak ki majd az örökséget az utolsó fillérig, ha majd úgy alakul. Ha már haszonlesők vagyunk, akkor legyünk is azok.