Ismerős még valakinek ez a helyzet vagy csak én küzdök vele?

Amióta az eszemet tudom mindig kiközösített voltam,már óvodás koromban is.Sose voltak barátaim,barátnőim.Alig vártam,hogy vége legyen a gimnáziumnak mert nagyon sokat bántottak,a leggonoszabb dolgokkal aláztak meg amivel embert csak lehet.Például belenyúltak a telefonomba tesi órán és trágár smseket írtakba szüleimnek,és ez csak egy a sok közül.Mindenki azt mondta,hogy majd egyetemen sokkal jobb lesz minden.Az első félévben így is volt de most ugyanott folytatódik minden ahol ott befejeződött.Tudom,hogy nagyon más vagyok,nagyon másként gondolkodom mint a többi ember,ez mindig is így volt.Szociális munkát tanulok ahol épp nagyon elfogadónak kellene lennie az embereknek.Nálunk nincsenek rá szavak hogy milyen emberek vannak.Jó szakember válik majd belőlük az is biztos.Nem vagyok zárkózott,visszahúzódó aki senkivel nem próbálna barátkozni,de egy idő után persze nem keresem a társaságukat,nem foglalkozom velük ami nyílván normális ha így viselkednek az emberrel.Komolyan nem tudom mi a gond velem.Sokat hallgattam a szüleimtől hogy velem ez se jó meg az se és ne csodálkozzak ha senki sem szeret.Bármit csinálok,bárhogy viselkedek akkor sem vagyok jó senkinek.A saját anyám se visel el általában.Az a gond,hogy gyakran belebonyolodok nagyon rossz,bántalmazó kapcsolatokba is mert nem bírok mindig teljesen egyedül meglenni.Eddig az összes kapcsolatban mentális problémával küzdöttek a fiúk.Nagyon sokat rosszat éltem át mellettük.De az első szerelememet még azóta is visszasírom és magamat okolom azért hogy elromlott.Már ami rossz azt is jónak látom mert annyira vágyom rá,hogy valaki törődjön velem,hogy ne legyek teljesen egyedül.Az élet minden területén nagyon nehéz nekem.Nagyon nehezen mennek a dolgaim,nehéz gyerekkorom volt.Nyílván ezzel a "ráutaltságommal" vissza is élnek a fiúk.Próbálok mindig erős lenni,helyesen cselekedni de úgy érzem hiába mert akkor is rosszul sülnek el a dolgok.Tehetek akárhogy és választhatom a legesleghelyesebb utat is mindenre.Sajnos látom előre az életemet mert az anyám is ugyanebben a cipőben jár/járt.És hiába igyekszem tenni ellene hogy az én életem ne ilyen legyen.Így viszont ki akar élni.Pontosan tudom előre azt is,hogy mi fog történni.Elhatároztam hogy változtatok mindenen de nem sikerül,pedig szándékosan máskèpp csinálom a dolgaimat mint azelőtt.De ha nem változik semmi miért is válasszam a nehezebb utat? Már tényleg azt gondolom,hogy nagy baj van velem de nem tudom mi.Ha mindig ilyen fiúk találnak meg lehet hogy én is épp olyan beteg vagyok mint ők.De tényleg fogalmam nincs miért utál mindenki.Minden emberben van jó és minden ember megérdemli hogy szeressék.Nekem sokat mondják hogy milyen különleges vagyok,értékes de ez mégsem látszik az emberi kapcsolataimban csak az hogy sehol senkinek nem kellek.Lehet hogy óvodás koromban gyűjtöttem sok rossz tapasztalatot,akkor problémás voltam és enyhén szólva rosszul kezelték,az óvónők is folyton bántottak,hibáztattak,mindenféle bolondnak mondtak.Lehet hogy ez okozza.