Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ha valaki "gyerekes", azt...

Ha valaki "gyerekes", azt miért nehezményezik az emberek?

Figyelt kérdés
Én nem csinálok semmi rosszat, csak élvezem az életet. Például a kocsim tetejére néha felfekszek napozni, vagy lecsúszok a lépcső korlátján, buborékfújózok ha épp kezem ügyébe akad, szeretek hintázni a parkban, vagy akár irodai széken is, szeretem az üveggolyókat gyűjteni, stb. Távirányítós autóim is vannak, egész komoly kis modellautók amúgy, nem gyerekjátékok. Számítógépen is szoktam játszani. Igen, beismerem, elég gyerekes néha a gondolkodásmódom, pedig 28 éves vagyok, de az miért zavarja az embereket? Rengetegszer beszólnak nekem, hogy "nőlj már fel hülyegyerek!" meg látom hogy lenézőek, mondogatnak ilyeneket hogy "ebből se lesz már soha normális ember" stb. De miért utálnak emiatt? Mármint, én azzal hogy ilyen vagyok, igazából senkinek sem ártok. Max magamnak (szerintük csak persze), de az, még ha úgy is lenne, őket miért zavarná? Attól, hogy szeretek hülyéskedni, meg élvezem az élet apróságait, az őket miért bántja? Vagy attól én miért lennék kevesebb? A nők is simán lenéznek, és nem akarnak velem semmiféle kapcsolatot létesíteni, ha ilyennek látnak. Előttük emiatt vissza kell fognom magam. Pedig van munkahelyem, és egy szerény, de legalább saját lakásom is, úgyhogy még azt se mondhatják rólam, hogy életképtelen lennék, és másokon élősködök.

2017. máj. 19. 21:22
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
77%
Mert mi "felnőttek" rosszul érezzük magunkat azért, mert Te ezeket megteheted, mi meg nem.
2017. máj. 19. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
76%

Az első jót mond, persze nyilván van még sokféle ok, van, aki szerint nem így kell élnie egy felnőttnek.

De ez téged ne érdekeljen, tudd, hogy nagyon jó, ha megmarad benned a gyermek :)

Minél kevésbé vagy tipikus, annál többen nem értenek egyet azzal, ahogy élsz, de ez nem teszi rosszá, helytelenné. Ne foglalkozz velük, más út nincs.

2017. máj. 19. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:
84%

Nehéz azért komolyan venni és egyenrangú partnernek tekinteni egy gyerekes "férfit". Bocsi, ez az igazság.

Most elsőre, sőt többedszerre mindenkinek az jöhet át, hogy komolyatalan, ygerekes. Ebből nem arra gondolnak, hogy meg lehet bízni benned és számítani rád, ha bármi gond, nehézség van, mondván "jaj lehet azt is elvicceli".

2017. máj. 19. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim ***** válasza:
19%

"28 éves vagyok, de az miért zavarja az embereket? Rengetegszer beszólnak nekem, hogy "nőlj már fel hülyegyerek!" meg látom hogy lenézőek, mondogatnak ilyeneket hogy "ebből se lesz már soha normális ember" stb. De miért utálnak emiatt? Mármint, én azzal hogy ilyen vagyok, igazából senkinek sem ártok. Max magamnak (szerintük csak persze),"


Valószínűleg igazuk van. Nem hiába szoktad ezeket a mondatokat rendszeresen megkapni. Infantilis ne legyen már egy 28 éves, majd' 30 éves ember. Akinek jóformán családi életre és házasságra, gyermekekre kellene törekednie és feleségre, de legalábbis egy komoly, stabil kapcsolatra.

Kötve hiszem, hogy nagy magányodban túlságosan "boldog" lennél, az ember nem erre született. Ez csak egy felvett dolog amit bemagyaráz magának, kényszer...


Hogy elkerülnek emiatt a nők? Ne is csodálkozz rajta. Nekik jó esetben egy férfi kell, nem egy kis hülyegyerek..

Igazuk is van.


Valószínűleg az élet egyéb más dolgaiban a totális infantilizmus jellemző rád...


Ez még kis tízenéves korban elmegy, de aztán idővel szépen kinövi az ember.


Te, úgy néz ki ebben benne ragadtál...

Ne is csodálkozz azon, ha normális, építő és komolyabb hangvételű kapcsolatok elkerülnek.


Egy kisgyerekkel senki se akar tervezni.


Tényleg nőjj fel, neked lesz könnyebb.


A szüleid valószínűleg elkényeztettek és mindent a kisfiuk feneke alá erősítettek. Jó alaposan..


Apropó! Megemlítetted a lakást, és a munkát is.


Munkád honnan van? Protekció?

Lakás honnan van? Saját, egyedüli tőkéből, vagy a szülők is besegítettek, esetleg 100 %-ban tolták alád?


Abban az esetben ugyanis NINCS jogod megemlíteni, hogy VAN lakásod/munkád, amíg nem 100 ezer százalékosan CSAKIS A TE, SAJÁT MUNKÁD FEKSZIK BENNE!

2017. máj. 19. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 anonim ***** válasza:
15%

A válasz "0 %-ban" hasznosnak tűnik..


Hát igen... hm... :) Te aztán tényleg elgondolkoztál magadon :) Infantilisebb vagy, mint gondoltak, és a kutya nem ment meg a saját infantilizmusodtól és magadtól :)))


A kérdés immár nem kérdés többé. És felesleges is volt feltenned.

Ebből is látszódik, hogy gyerekes és felelősségtől mentes vagy, hogy felteszel egy kérdést:

- Ó, jaj, hát emberek mondjátok már meg miért baj ez?


Majd amikor többen is válaszolnak rá úgy, ahogy te azt külső és a saját mivoltodból eltorzultan te azt sosem láthatod, akkor jön az lepontozás.


Így kell azt, nekem ugyan ez "bakfitty", azonban ez mutatja az emberi mivoltodat.


Sosem fogsz felnőni és a "boldog" tudatlanság idővel egyre nyomasztóbb lesz számodra pont amikor látod, hogy szép lassan elfut az idő melletted: másoknak család, gyerekek, feleség, szerető gondoskodás jut és egy vidám, összetartó élet, neked meg a szomorú valóság: bús magány, idővel kialakul szépen a depresszió (nem kellek a nőknek), és ezzel meg is alapoztad saját keserűséged és megástad a saját sírodat.


Sok sikert hozzá! :)

Nekem "csak" a lepontozás, neked azonban egy egész elbaltázott élet múlik rajta :)))

2017. máj. 19. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 A kérdező kommentje:
Hogy boldog ember vagyok e, azt nem tudom, mert a boldogság relatív. Inkább azt mondanám, elégedett ember vagyok, végül is, megvan mind a négy végtagom, mindkét szemem, egészséges vagyok, van fizetésem, van mit ennem, van hol aludnom, van fűtés, nincs háború, szabadon élek, szeretek élni. Munkahelyemre az egyik barátom ajánlott be, úgyhogy van a dologban némi protekció, de aztán magam álltam helyt, és 8 éve ott dolgozom. Lakásom felét (4 millió forintot) ki tudtam magam fizetni a sok éves spórolt pénzből, másik felére szerettem volna lakáshitelt felvenni, de végül is abban maradtunk a szüleimmel, hogy ők adnak inkább kölcsön nekem, mert az mégis biztosabb hitel, mint a bank. Voltak tehát segítségeim az életben, de emiatt én nem érzem rosszul magam. Végül is a lakás felét magam ki tudtam gazdálkodni, úgyhogy ugyan ott tartok, mintha valakivel összeköltöztem volna, és fele-fele arányban fizettük volna a lakást, csak én éppenséggel egyedül vagyok. Szüleimnek havonta törlesztek, amúgy nem követelőznek, hogy pontos legyek, vagy ilyesmi, de szeretek becsületes lenni.
2017. máj. 19. 21:56
 7/32 A kérdező kommentje:
Én nem is pontoztalak le, de attól függetlenül köszönöm ezt a szép anekdotát :)
2017. máj. 19. 21:59
 8/32 anonim ***** válasza:
84%

Én ezt nem nevezném gyerekesnek, amennyiben komoly is tudsz lenni, amikor a helyzet megkívánja!

Ki hogy fogja fel! Én ezt inkább fiatalosnak és lazának nevezném, mintsem gyerekesnek! Amennyiben tudsz komoly lenni, mikor megkívánja a helyzet és nem hülyéskedsz mindent el, nekem veled nem lenne semmi probléma.

De te leírtad, hogy gyerekes a gondolkodásod...ha ez igaz, én emiatt tartanálak gyerekesnek, nem a kocsin napozás vagy a modellautó gyűjtögetés miatt (én is gyűjtöm őket).

2017. máj. 19. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
25%
Ha te jól érzed magad a bőrödben, szerintem szard le, hogy mások mit gondolnak. Irigykednek, mert nem tudják magukat jól érezni. A legtöbb ember azt gondolja, hogy ha van egy kis problémája, azt rögtön rá kell tukmálni a másikra, mert ha gondterheltséget mutat, akkor attól komolyabbnak is tűnik. Szerintem neked is vannak problémáid, csak nem testálod rá a másikra. Vagy attól hiszik magukat felnőttnek, mert sok a gondjuk, és nem jut idejük arra, amit a lelkük mélyén szeretnének. Mindenki szeretne néha kicsit gyermeteg lenni, de nem merik megtenni, mert akkor ki venné komolyan a panaszukat? Holott ők is ugyanúgy gyermetegek, mert azt hiszik, ha sírnak, akkor valaki majd megszánja őket, és segít a bajaikon. Holott ez nem igaz. A panaszkodó embertől mindenki menekül, és csak szánalomból hallgatják meg abban a reményben, hogy ha meghallgatják, befogja végre, mert kielégül. A megkomolyodott emberek egyben megkeseredettek is, mert belefásultak a bizonyítási vágyukba. A megkomolyodott emberek lehet hogy nem értek el többet mint te, de sokkal jobban tudják hangoztatni azt a kevés érdemet, mint képesek befizetni a csekket, és letudják vinni a kutyájukat pisiltetni.
2017. máj. 19. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
17%

4 és 5-ös vagyok, ez így rendben is van.. Ezzel akkor - szerencsére - nincs baj.


Mondjuk azért az nem egy "megszokott" látvány, ha te férfi létedre felfekszel a kocsid tetejére napozni (még nőtől sem), buborékokat fújsz amikor kedved van rá, vagy épp lecsúszol a lépcső korlátján...


Az első kettő még hagyján, azonban a harmadik szerintem legalábbis ultragáz :)))


Inkább a helyes viselkedés szabályait kellene itt megtanulni. Nyilván, hogy nem akar veled végigvonulni egy nő, ha ilyen vagy :)))

A nők nem csak a bunkók miatt szégyenkeznek, hanem amiatt is, ha nem a megfelelő módon és nem a helyzetnek megfelelően viselkednek a férfiak :)


De, ha te "ilyen" vagy, és nem akarsz másképp viselkedni amire úgy néz ki nincs remény :), akkor viszont neked kell egy olyan kiscsajt találnod, aki erre "vevő", és ugyanúgy csúszkál lefelé a lépcsőn, vagy üveggolyókat gyűjtöget, mint te :)


Majd játsszotok közösen hétvégén egy jó "partyt" a számítógépen (gondolom ez lenne neked a mennyország), úgyhogy csak hajrá :)


Viszont azért készítsd fel a szüleidet legalább lélekben, hogy unokákra tőletek ne nagyon számítsanak :)


Igaz... ehhez még a hőn áhított buborékfúvó és lépcső korlátján lefelé csúszó kiscsaj sincs meg :DDD

2017. máj. 19. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!