Teljesen össze omlottam. Hogyan tovább most? Mi a véleményetek rólam?

22 éves lány vagyok. 16-20 éves korom között mély szorongásos depresszióm volt, 2 évig antidepresszánst szedtem hogy egyáltalán legyen erőm valahogy bemászni az iskolába. Itthon le sz...@rtak, azt hitték hogy 4 évig megjátszom magam és hogy olyan lusta vagyok hogy konkrétan végig alszok a 4 fal között 4 évet. 18-20 éves korom között, érettségi után csak okj-hez volt idegzetem, annyira nem bírtam csinálni semmit. Pedig előtte nagy ambícióim voltak egyetemmel karrierrel kapcsolatban. 20 évesen megismertem a jelenlegi barátomat, ő valamennyit tudott segíteni, mára már annyira nem félek az emberektől, ki merek menni az utcára, merek telefonálni meg kérdezni idegenektől, merek dolgozni. Fél évig jártam pszichológushoz, ő rengeteget segített de sajnos fél év után ott hagytam mert alkalmanként 10 ezer volt, és már saját erőmből nem tudtam fizetni. Itthon meg nem szóltam senkinek, mert anyám megállapította rólam hogy a vashiány miatt voltam lepukkadva, a tesóm szerint jól szét keleltt volna b...@szni már rég a pofámat amiért lusta voltam, apám meg mindenért anyámat szidja le ha van valami utána meg anyám üvölti szét a fejemet hogy miattam őt cseszik le.

21 évesen egyetemre akartam menni, de valamiért csak arra tartottam magam hogy foksz-ra menjek. Aztán rájöttem hogy nem akarok logisztikával foglalkozni, jelentkeztem tavaly gazdmen alapszakra.

Most 22 évesen ott tartok, hogy valószínű ki fognak rúgni, mert nem lesz meg a minimum kreditszámom.

Teljesen össze törtem. Nem tudom mi tévő legyek. Az biztos hogy itthon nem mondom el senkinek.

Próbálok tanulni de annyira nem megy hogy hihetetlen. Pedig aki meglát engem, midnenki egy nagyon okos értelmes intelligens lánynak tart. Mindenki azt hiszi rólam milyen okos vagyok, pedig szörnyen butának érzem magam.

Azt tudni kell, hogy kiskorom óta óriási kisebbségi érésem van, mert a tesóm volt itthon (meg jelenleg is az, kutató) a koponya, rengeteg leszólást kaptam tőle is. E mellett óriási önbizalomhiányom van. És egyszerűen ez már idáig fajult. Legszívesebben lelőném magam.

Tele voltam álmokkal, vágyakkal, és nem bírok megvalósítani semmit, mert egyfolytában azt érzem közben, hogy nem érdemlem meg, nekem kell a hülyének lenni, én csak egy kis gyökér vagyok. És iszonyat nehezen tudok bármit is csinálni. Még egy rohadt diákmunkás pakolás előtti éjjel is nem bírok aludni, mert azon agyalok egész éjjel mikor fogok valamit elcseszni.

Légyszi mondjátok el a véleményeteket. Van esélyem szeptembertől folytatni, igaz újra elsőévesként az egyetemet, krediteket át tudom vinni. De már bele fáradtam ebbe az egészbe. Kb 3szor érettségiztem újra hogy sikerüljön valami jobb, de sose sikerült megütnöm a mércét. Még mielőtt nekem estek, a pénzt én kerestem meg rá, mert vállalok suli mellett munkát.

Legszívesebben elbújnék a föld alá. Úgy érzem teljesen el csesztem az életemet, és mások csak hülyére röhögnék magukat rajtam.

Köszi hogy elolvastad.