A beteges hazudozók boldogok lehetnek?

Azt vettem észre hogy boldogabbak az ilyen emberek mert egy sikertelen élményt úgy élnek meg, hogy találnak rá egy kifogást amit el is hisznek és ezzel megnyugtatják magukat.

Én például pont ennek a fordítottja vagyok. Mindent képes vagyok magamra venni. Mindent úgy nézek hogy ha nem sikerült akkor miért nem, mit rontottam el, mit lehetett volna jobban csinálni. Holott nem minden rajtam múlik. Ez is egyfajta önbecsapás, csak nem pozitív irányban hazudok magamnak hanem ostorozom magam.

Igen, boldogok. Boldogok a tudatlanok.

Egyébként van egy ismerősöm. Semmi extra, nem is szép, nem is vékony, arca sem helyes, alacsony, tömzsi. Szóval egyáltalán nem arányos és nem is formás a teste. Nem mintha erről ő tehetne vagy valami. Ő mégis elhiszi magáról, hogy tip-top, mert az anyukája "belenevelte" ezt és akkora önbizalma van, mint 15 másik embernek együttvéve sem. Úgy felszegi az állát, mint egy hercegnő, úgy sétál, mintha nem is tudom én kicsoda lenne, öltözködésen át a hatméteres magassarkúról már nem is beszélve.Így ez most vicces, de én sajnálom. Nem tudom, mit láthat, amikor tükörbe néz. Ez az egyik fajta ilyen "önátverés".

De szerintem az súlyosabb, amikor valaki a belső dolgokkal nincs tisztában. Elhiszi, hogy nála minden jó, minden tökéletes. Tulajdonképpen homokba dugja a fejét és ez nem normális.

Elhiszi, hogy semmi gondja problémája nincs és közben pedig gyűlnek a felhők a feje felett. De hát egyszerűbb a dolgokat a szőnyeg alá söpörni és nem csinálni semmit, csak álmodozni. Álomvilágban élnek az ilyen emberek. Csak az a baj, hogy egyszer úgyis fel kell ébredni, csak nehogy akkor már késő legyen.