Szerintetek mikortól számít egy ember ténylegesen felnőttnek?

Szerintem ha meghalnak a szülei.

Senki mástól nem fog az ember feltétel nélküli szeretetet kapni. Azóta érzem egyedül, felnőttnek magam, mióta nincs anyukám. Pedig külön éltem, eltartottam magam, dolgoztam. De most már "én vagyok a következő", már senkinek nem vagyok olyan fontos. Senki nem aggódik miattam úgy, senki nem gondol rám olyan sokszor.

Dolgozni könnyű, megadni önmagadnak azt a szeretetet és gondoskodást, amit a szüleid adtak, nagyon nehéz.

Onnantól kezdve, ha benőtt a feje lágya, van munkája s saját kiadásait maga fizeti/intézi.

A saját lakás nem feltétlenül, mivel vannak olyanok, akik pl szülőkkel laknak s beleadnak. Segítik szüleiket, de neki is kis előny, ami tény. (van pár ismerősöm hasonló helyzetbe)

Nekem is jól jön az, hogy van hova haza mennem a huzamos külföldi munkából. Ha otthon lenne lakásom annak sok értelme nem lenne.

Felénk pedig együtt bérelünk egy családi házat így mindenki spórol pluszba s ha van kedvünk összeülünk.

Huszonéves pályakezdő vagyok, meló mellett művészként alkotok. Boltnyitásra gyűjtök. ^^

Nem olyan kontrasztos ez, hogy a felnőtt az felnőtt, a gyerek meg gyerek. Sokszor vannak átfedések és olyan élethelyzetek, hogy az egyik rövid időre a másikká lényegül, mert az adott pillanatban úgy gondolkozik.

Társadalmi szempontból a tartós felelősségtudat/-vállalás, a függetlenedés, és nyilván az életkor indokolja, hogy felnőttnek tartsanak valakit.