Ez komoly? Divat a depresszió és az anorexia?

Azért mert a mai társadalomban az áldoztokat sajnálják az emberek és próbálnak segíteni nekik. Csak sok ember nem feltétlen tudatosan de felfedezte hogy ezt hogy lehet kihasználni.

A közösségi média egy nagyon jó hely arra hogy az emberek sajnálatáért lehessen versenyezni és az ebből származó előnyöket élvezni. Az általad említett módon is és a közéleti politikában is mindenki minél inkább áldozat szeretne lenni. Vagy legalábbis úgy viselkedni. Ez egy könnyebb út ahoz hogy egyszerre valaki sajnála és kiszolgálja őket, elnézzék a hibáikat, és még ünnepelve is legyenek.

Csak abba nem gondolnak bele hogy ezzel azokba rúgnak bele akiknek komolyan problémáik vannak. Mert egy idő után őket se veszik majd komolyan.

Mèg ha a kèrdès nem is a kèrdèsről szól.

Nem depresszió. Nèzd meg az országot, nèzd meg a világot. Ne rèszleteiben, egèszèben. Ez a viselkedès/felfogás elterjedt. Hibakeresèsnek is nevezhetnèm, vagy önámításnak. Az lett a """"""""""""""normális"""""""""""""", hogy mindenki mindenben a rosszat keresi. Ha kapsz egy lehetősèget nem arra gondolsz, hogy èlhetsz vele. Azon töprengsz, milyen rossz dolgok követik. Lehet átverès. Lehet majd nem sikerül. Rossz vège lesz. Ezek a gondolatok, blokkolnak. Ez a felfogás olyan, mintha szándèkosan öntenèd betonba az elmèd ès dobnád el az akaratod. Az lett a divat, hogy senki ne merjen akarni csak egy bizonyos szintig. Ameddig a kemèny munka ès az autó esetleg ház a jutalom. A diploma, vagy az èrettsègi. Emlèkszel milyen volt gyereknek lenni? Emlèkszel, hogy mennyi minden akartál lenni? Emlèkszel arra az erőre amit akaratnak hívnak? Na azt most felnőttkènt nem használod. Nem mered használni. Nem mersz megvalósítani, alkotni. Mièrt nem? Mert ez a NORMÁLIS. Keresd a dolgokban a jót, találd meg a helyes felfogást. Mindenben van minden. Te is tudsz szeretni ès utálni. De a te döntèsed, hogy az ördögöt vagy az angyalt hozod ki másokból. Találd meg mit akarsz ès semmi másra ne figyelj. Csak a cèlra, az eredmènyre.

Azért, mert nem kapnak elég figyelmet a környezetüktől, és ez valójában nagyon szomorú dolog. Kíváncsiak, mennyire érdekli másokat, ha vagdossák magukat, és jól esik nekik, ha így végre valaki felfigyel rá, hogy ők is a világon vannak.

Én is küzdöttem anorexiával és sokszor érzem úgy, hogy könnyebb lenne, ha megosztanám a külvilággal, de még nem állok rá készen.

Vannak, akiket nem hallgatnak meg a szüleik, ezért jobb híján a közösségi médiában panaszolják el a problémáikat. Mindegy, kivel osztod meg, de sokkal jobb érzés, ha nem egyedül cipeled ezt a terhet.