Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mennyire abnormális a viselked...

Mennyire abnormális a viselkedésem a külvilág számára?

Figyelt kérdés

Kezdeném azzal, hogy egy megértő embernek tekintem magam, ám a megértés nem egyenlő az empátiával. Nagyon okos vagyok és egoista, de ez persze mindenkiben benne van. Tisztában vagyok a társadalmi rétegek előfordulásával, viszont úgy gondolom, jogom van lenézni azokat, akik a szintemre fejlődhetnének, csak még nem tartanak ott. Jómagam is így lettem a motiválva nálam sokkal okosabbaktól, így tudtam magasabb szintekre kerülni (intellektuálisan, lexikálisan). Nem cél az ilyen jellegű "kiképzés" részemről, szimplán jogomban áll a lenézés. Én speciel élvezem, amikor lenéznek a nálam okosabbak, és itt kezdődne a történet egy töredéke. Nem tudnak idegesíteni az idegesítő tulajdonságok, amikor valaki a tollával játszik, kattogtatja, kapcsolgatja, egy idő után az ember agyára tud menni a zaja. Mások ezért már veszekednek, megkérik, hogy hagyja abba, természetesen nekem sem esik jól hallgatni, illetve zavar, de megértem az illetőt, és semmit sem szólok, elviselem. Mert én is ugyanezt tenném. Bárki, aki provokálja a többieket valamivel, úgy érzem nem tud zavarni, és nem fogok beleavatkozni, mert én is provokálnám ilyen helyezetben, meg másban is. Szabad lénynek kezelem magam, aki a gyilkosságot sem tekinti erkölcstelennek, bár bizonyos értelemben erkölcstelen, engem mégsem zavar, mert tudom, hogy kell a világba rossz. Ilyen érzelmeknél úgy gondolom, bármit megtehetek, mert a világ önmagában egy abszurd tér.

Mit gondoltok?


2017. nov. 28. 00:34
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
A világ nem egy abszurd tér. Inkább egy szövevényes, tökéletlenül tökéletes egész, egy felfoghatatlanul bonyolult és pont ezért felfoghatatlanul logikus és csodálatos jelenség és történés hálózat. Kb. pont olyan, mint amilyennek a kis agyacskádat képzeled. Az egoizmust inkább mérsékelni kéne, nem hangsúlyozni.
2017. nov. 28. 05:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
100%
20-as éveid elején járhatsz. Ők gondolják általában magukról, hogy olyan k..rva különlegesek, csak mert ismerik és alkalmazzák az olyan szavakat, mint intellektuális, lexikális stb. Hogy emellett 2 mondatban össze lehetne foglalni a különlegesnek és mélyenszántónak hitt gondolataikat, már majd csak 10 év múlva jönnek rá.
2017. nov. 28. 07:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
77%

"Szabad lénynek kezelem magam, aki a gyilkosságot sem tekinti erkölcstelennek, bár bizonyos értelemben erkölcstelen, engem mégsem zavar, mert tudom, hogy kell a világba rossz. Ilyen érzelmeknél úgy gondolom, bármit megtehetek, mert a világ önmagában"

"jogom van lenézni azokat, akik a szintemre fejlődhetnének, csak még nem tartanak ott."

"tudtam magasabb szintekre kerülni (intellektuálisan, lexikálisan)"

--------------


Te is jól tudod, hogy abnormális, amiket írsz, mert akkor nem írtad volna ki a kérdést!

Tudod ki vagy te valójában? Egy senki! Egy senki vagy! Egy szaréletű, egy szarrágó!

Egy megkeseredett gyíkember vagy, aki ő maga is tudja, hogy szart se ér, de nem meri bevallani! Ez lennél te! Egy komplexusos, tesiből felmentett senki!

2017. nov. 28. 07:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudom mennyire lehetsz intellektuális és milyen téren, milyen vagy a valóságban, de hogy a kérdésed marhaság, az biztos. A leírásod csak annyit váltott ki belõlem, hogy sajnálom azt, akinek erre van ideje.
2017. nov. 28. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
100%

"engem mégsem zavar, mert tudom, hogy kell a világba rossz"

Hűű de mély vagy (szarkazmus). Ha ilyen mély lennék, mint te, akkor tovább mennék és azt mondanám, hogy 'kell a világba az ítélkezés' is. Értem én, hogy elfogadod, hogy van a világba rossz meg minden, s ha nem tudsz tenni mást ezzel (mert tehetetlen csírának érzed magad), de akkor mi a bajod az ítélkezéssel, és azzal hogy emberek erkölcstelennek ítélnek valamit? Ha ezt tenné, akkor ez lenne az érved rá? Hú! Nem tudom, hogy mire kell neked a rossz, vagy gyilkosság, de hogy nincs viszonyítási alapod, az kár. Olyan mintha hamarabb ítélnéd el az erkölcsi rendeket, ha ezt így hangsúlyozod. Úgy tudom a mélyreszántó baromságot egy értelmesebb buddhista filozófikusok még úgy fogalmazták meg, mint a "jó és rossz egyensúlya". Ha neked rossz kell, akkor arra hajts, talán az való neked.

2017. nov. 28. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
100%

"Nagyon okos vagyok" Ezen még gondolkozz egy kicsit

Jogod van lenézni az embereket? Ezen is még gondolkozhatsz egy kicsit. Addig, amig változol.

Ha megszoknád tisztelni az embereket, sokkal többet tanulhatnál tőlük. És rájönnél, hogy nem is vagy olyan okos.

2017. nov. 28. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
100%

egoista vagy és beképzelt :D

nem nevezném ezt okosságnak, inkább ostobaságnak :)

én is lenézhetlek téged, nekem jogom van hozzá :P

2017. nov. 28. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
100%

Az egoizmus azt jelenti, hogy èn a hibátlan ès tökèletes. Az ilyen emberek sajnos nem túl hasznosak mert nem nèznek magukba ès a saját hibáikat is másoknak tulajdonítják. Lenèzőek ès folyamatosan kritizálnak mivel számukra az az elfogadható ahogy ők viselkednek mèg akkor is ha ez a viselkedès gáz.


Mások èletèt keserítik meg ès bomlasztják a világot. Az egyèn csak egy bizonyos mèrtèkig jó. Èrtem? Van hova fejlődnöd kèrdező.

2017. nov. 28. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 A kérdező kommentje:
Az a gond, hogy a sírás környékén vagyok. Inkább leszek sérült, mint átlagos, de még egy kis józanság vissza tud tartani. Különben 24 éves gyógyszerész vagyok.
2017. nov. 28. 16:28
 10/20 anonim ***** válasza:
#9 Tehát a sérültséged tesz kiemelkedővé... húh, meredek.
2017. nov. 28. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!