Az miért van, hogy az emberek egy része vészhelyzetben "lefagy", mikor a szervezeted reakciói (szaporább szívverés, magasabb vérnyomás, stb. ) arra készítenek fel, hogy vagy harcolj, vagy fuss el?

Lehet, hogy rossz a kategória, de mi anno biológia órán így tanultuk, és valahányszor olvastam olyan sztorikat, ahol valaki "elfelejtett" védekezni mikor megtámadták, nem értettem, hogy lehetséges ez, biztos voltam, hogy velem ez nem fog előfordulni, mert rengeteg ötletem volt arra, hogy hogyan fogom megvédeni magam, ha valaki rám támad. Ma este először volt alkalmam ezt letesztelni, és a jó hír az, hogy se nekem, se az ingóságaimnak nem esett baja, a rossz meg az, hogy nem a négy lehetséges forgatókönyvet követtem, ami erre az esetre a fejemben élt (elfutás, kiabálás, gázspray, kulcscsomóval arconütés), hanem egy tök másikat.

Egy veszélyesnek tartott külvárosi lakótelepen lakok, vannak a lakótelepi buszon furcsa arcok, de sosem féltem még egyiküktől sem, viszont ma már mikor felszálltunk a végállomáson éreztem magamon valaki tekintetét. Megfordultam, láttam, hogy egy nem túl jól szituált fazon méreget, megrántottam a vállam, hogy biztos tetszem neki, de igazából már itt kezdtem magam kellemetlenül érezni. Aztán még egy megállóban is szálltunk le, itt már még feltűnőbben méregetett, amikor elértem a zebrához és elment mögöttünk a busz, akkor már futott utánam, és kiabált, hogy "állj már meg kisanyám, csak beszélgetni akarok". Szóval a "stresszhormonoknak" onnantól kezdve, hogy először észrevettem, hogy a fószer gázos és baj lesz vele, addig, amíg nem volt akció, kb. 10 percük volt termelődni, de mégse termelődtek elég gyorsan, mert kvázi lassított felvételben láttam, ahogy már a mellkasom előtt van a karja, és még itt se szaladtam el vagy ütöttem meg vagy kiabáltam, vagy bármi, hanem csak álltam, majdnem egészen addig, amíg túl késő nem lett. Utolsó pillanatban jött vissza az eszem, akkor viszont olyan megoldás jutott eszembe, amiről azt se tudtam, hogy létezik, ott találtam ki, szóval működött az üss vagy fuss reakció (az egyik lábam a lába mögé tettem, aztán meglöktem hogy beleessen a pocsolyába és elszaladtam), de azt a három másodpercet egyáltalán nem értem, amíg ott álltam földbe gyökerezett lábakkal, és nem volt egy gondolatom se, se a torkomon nem jött ki hang. A bioszkönyv és a józan ész szerint nem ezt kellett volna diktálnia a testemnek, hogy csak álljak és nézzek.

Mert fagytam én már le vizsgán pl., de az csak annyi volt, hogy nem jutott eszembe a tananyag, nem tudtam megszólalni, elfutni és bőgni akartam. Itt viszont pár másodpercig semmire nem gondoltam, még az elszaladásra vagy a sírásra se.

Ez miért van? Milyen pszichés vagy fizikai okai vannak ennek?