Tulajdonképpen mi a különbség a komfortzónából való kilépés és aközött hogy olyan dolgot csináljak amit nem szeretek?

Nyilvá a munkát utálod. Én kiugránék a tizedikrol, ha egy biztosítótársaságnál kellene emberekkel foglalkoznom, bocsi :D és nem azért, mert nem szeretek beszélgetni.

Amúgy a komfortzónából való kilépés azt jelenti, hogy olyan dolgokat kezdesz megvalósítani, amiket a lelked mélyén már régóta szeretnél, csak nincs hozzá hited, bátorságod stb.

Például új nyelvet tanulni, elkezdeni rendszeresen sportolni, elutazni egyedül egy idegen országba stb. Ezek ugye olyan dolgok, amiket nehéz elkezdeni, de ha belejössz, büszke leszel magadra.

Nyilván jól is elsülhetett volna a választásod, de ez valószínuleg tényleg nem a te utad. Valami más eszközt kellene keresned ahhoz, hogy nyitottabb legyél.

Ez a komfortzóna dolog legalább akkora baromság, mint az MBTI teszt. (Amit én is kitöltöttem persze, és én is INTJ vagyok, ahhoz képest, hogy ez milyen hihetetlenül ritka fajta az egész bolygón, csak Magyarországon minden második ember, aki kitöltötte a tesztet, vagy INTJ, vagy valami hasonlóan különleges hópihe... érdekes.)

Csak az egyik előző válaszolóhoz szeretnék hozzáfűzni valamit: ha én szeretek úszni, de szeretek későn feküdni és későn kelni, akkor feladom a kényelmem egy jó dologért, kilépek a komfortzónámból, de egész nap olyan leszek, mint egy zombi, mert van egy bioritmusom és abba nem fér bele a hajnal ötös kelés. A motivációs kuruzslók azt mondják, lépj ki a komfortzónádból, és kelj hatkor, szerintem meg élj ésszel és menj úszni este b+ :D

Ha három hónap alatt nem szeretted meg, akkor valószínűleg nem is fogod, ha meg képes vagy beszélni, mikor kell, akkor az a tény, hogy nem szeretsz, semmiben nem gátol meg, szóval nem kell szellemi falcolást elkövetni egy biztosítócégnél azért, hogy valami tőled totál idegen dolgot csinálj.

A magukat orvosnak kiadó kuruzslókat büntetik, ha kárt okoznak, akkor a kókler coachokat meg trénereket miért nem?

A szokások megváltoztatásán volt a hangsúly, és nem az érzékeny bioritmusodon tett brutális erőszak. A kifogások helyetti megoldáskeresés lett volna a lényeg, nem pedig az egy teljes, egész órával való korábban kelés ami a napjaidra kiható traumatikus sokkot okozná a szervezetedben. Ne zárd ki magad jó dolgokból az alaptalan félelmeid miatt, ezt jelentené. Egy egyszerű szó, nem épül rá gyenge személyiségeket kiszipolyozó multinacionális szervezet. :)

Nevetségesnek tartom a motivációs tanácsadókat, vicces, hogy van olyan felnőtt ember aki ilyenekhez jár. Az sem tetszik, hogy mindenféle csoportazonosítókat ragasztanak magukra az emberek, de talán úgy érzik ezzel jobban megismerik magukat, vagy fogalmam sincs, lényeg, hogy rosszat nem látok benne, aztán meg lehet valakinek hasznos, nem tudom. INFP(A) vagyok, mert halál kíváncsi voltam, de nem írom bele az önéletrajzomba.

Hm, hát tudod az utolsó mondatod elég pontatlan, mert nem a kuruzslást büntetik, hanem a diploma nélküli praktizálást.

Én már a Norbifélék megjelenését is aggasztónak találtam. A Requiem egy álomért filmben volt szegény öreglány, na pont olyan emberekből húznak hasznot ezek a "trénerek". Az a baj velük, hogy amit ők csinálnak az már nem egyszerűen haszontalan, hanem kifejezetten rossz.

Sok mindent el lehet érni akaraterővel, de azért egy 180 centis, 90 kilós, lúdtalpas, gerincferdüléses jeti kinézetű nőt ne biztassunk arra, hogy ő lesz a Nemzeti Táncszínház balerinája, ahogy a matekból gimiben bukdácsoló gyereket fölösleges a mérnöki-, és a vértől elájuló, humán érdeklődésű kamaszlányt fölösleges az orvosi pálya felé erőltetni (mindketten osztálytársaim voltak), továbbá belőlem se lesz se operaénekes, se hírolvasó, se rádiós műsorvezető az undorító hangom miatt. Az embernek vannak személyiségjegyei, gyengeségei, de erősségei is.

Illetve az se mindegy, milyen körülményekkel indulsz, és ez a sarlatánoknak a legnagyobb tömegpusztító fegyvere, mert b*szottul nem igaz, hogy akarattal mindent el tudsz érni. Csak saját példa: Heves megye gázosabb részén, kis faluból bekerülsz egy olyan általánosba, ahol elsőben az osztálytársaid többsége nem tudja feldolgozni azt a két fogalmat, hogy "A" "betű". Hatodikban nincs matektanárotok, egész évben nem tanultok matekot, mert aki volt, vonat elé vetette magát. Hetedikben már legalább szakszerű helyettesítés van, nem filmet néztek egész órán; de semmit nem tanultok, mert kiderül, hogy Krisztofelke még nem tud húszig számolni, Szimonetta meg nem tudja a szorzótáblát, úgyhogy egyismeretlenes egyenletről szó se lehet. Felvételizel gimnáziumba, megírod a kompetenciaalapú központi felvételit, jó pontokkal bekerülsz, de mivel valahol az ötödik osztály környékén elakadtak a felkészítésedben, az összes tanár lemond rólad. A szüleidet mindenképp rá akarják beszélni, hogy irassanak be a közeli szakképzőbe virágkötőnek. Vagy legalább egy k*va magántanárt fizessenek neked. De tizedik osztályos korodban bezárják az iskoládat, elkerülsz egy teljesen új helyre, távol az otthonodtól, ahol kollégiumban kell laknod öt másik emberrel egy légtérben, és délután háromtól este hétig kötelező tanulószoba van, ami abból áll, hogy egy szuterénbe vagytok bezárva negyvenen, az egyik lapoz, a másik szörcsög, a harmadik szipog, a negyedik csámcsog, az ötödig dobog a lábával, közben ha felnézel a füzetedből a falra, a tanár azonnal leüvölt.

Szerinted kinek van nagyobb esélye bekerülni mondjuk egy 450-es ponthatárú egyetemi képzésre, annak, aki a példánkban szereplő Heves megyei zsákfaluból jön, vagy egy budapesti, kiegyensúlyozott családban, szüleivel élő, gyakorlóiskolákba járatott, magántanárral korrepetált gyereknek?

Nem azt mondom, hogy lehetetlen megcsinálni dolgokat rossz kezdő pozícióból, de a belem jön ki attól, amikor azért ócsárolnak valakit, mert nyolc kilométer hátrányból indulva nem volt képes megnyerni a maratont...

Igen, pont mikor nekünk azt mondták, most már mindenki esélyt kap a diplomára, mert munka mellett is lehet. Ja, mert éjszakás műszak után végigülni az órákat és megírni pár zh-t, az majdnem olyan, mint minden hétvégén piálni és 10 év alatt megszerezni a diplomát.

Egyébként néha azt látom, hogy a trénerek pont hogy a teljesen jó háttérrel induló, mindig mindenhonnan támogatott emberekhez szólnak, akik elhitték, hogy ők maguknak köszönhetik amit elértek. Őket nem arról győzködik, hogy a lehetetlent is el lehet érni ha akarják, hanem hogy tényleg nem szoktak belehalni emberek ha 8 óránál kevesebbet alszanak, ha egyszerre több munkát vállalnak, vagy ha 10 percet gyalog kell megtenniük az utcán. :D Oké, nem mindenkire igaz, de ismerek ilyet...

És mindettől függetlenül igenis úgy gondolom, hogy mindenki különleges hópihe. Csak sokan alulvállalják magukat és azt hiszik felülvállalni rosszabb, pedig nem.