Miért vagy mitől van egyes vásárlóknak ilyen mentalitása?

Gondolom, süt belőled, hogy kereskedelmi dolgozóként nem tudod leírni helyesen az áru szót.

Amúgy meg azért, mert sok a hülye. Amíg boltban dolgoztam, mindet helyretettem.

Mert a kasszások 95%-a akkora tapló, hogy az nem igaz.

- köszönni luxus, maximum odamorog valamit

- ha apróval fizetek, azért nyavalyog

- ha nagy pénzem van, az a baja

- ha nem azonnal csippantom le a kártyát, már húzza a száját

- amikor elfelejtek valamit lemérni és vissza kell szaladnom, gúnyos-rosszindulatú mosoly

- de ennél már csak az a jobb, mikor munka helyett munkaidőbn 10 percet trécsel a Marika nénivel, és aztán még neki áll feljebb, mikor rájuk szólok, hogy otthon pletykáljanak, de ne a munkahelyén

Stb.

Azért feltételezem, közrejátszik, hogy az ember általában munka után, fáradtan, nyűgösen, muszájból vásárol. Mitől kéne jókedvűnek lennie? Plusz tényleg hozzátartozik még az, hogy az esetek 20-30%-ában meg vagyok gyilkolva a kasszás lelki szemei előtt a címlet miatt - mert biztos azért fizetek nagy pénzzel, hogy vele kitoljak, és nem azért, mert nincs kisebb.

A bolti élet kellemetlen szükséglet mind vásárlói, mind eladói szemszögből, ennyi. Én személy szerint megkölcsönzöm a tiszteletet alapból mindenki felé, de nem mindig kapom vissza és ezért meg tudom érteni azokat, akik ebbe beleuntak már.

"és aztán még neki áll feljebb, mikor rájuk szólok, hogy otthon pletykáljanak, de ne a munkahelyén"

Hát, ha így szólsz, akkor azért te sem vagy jobb. Egyébként meg nem kell a pénztárosokkal foglalkozni, és akkor nincs baj. Én rájuk nézek, köszönök, és utánna hagyom őket dolgozni, nem érdekel hogy köszöntek e, vagy fintorognak e. Mindenki úgy viselkedik ahogy akar, és ahogy tud. A pénztárosok nem válogatott vendéglátók, hanem többnyire éretlen kamaszok, vagy a társadalom alsóbb rétegeiből idesodródott emberek, akiket mondjuk gyerekkorukba vertek, vagy bármi más. Nem kéne az ilyeneket észrevenni se. Onnantól hogy hepciáskodsz te sem vagy sokkal jobb. Egyik féreg fúrja a másikat.

(bocs a személyeskedésért, csak belédprojektáltam valakit. Nem kell felvenni.)

Dolgoztam vendéglátásban egyszer egy nyarat, még középiskolásként.

Egyértelműen látszott, hogy a vendégek jelentős része lenéz engem, amiért én még csak tizenéves vagyok, és nekem kell elkészítenem az ő kajáját, meg kiszolgálnom őt.

Én meg csak röhögtem azon, hogy a nyomorult prolija egész évben vajas kenyéren élt, hogy valahogy ki tudja fizetni az operátori fizetéséből az egy hetes "rongyrázást", aztán játssza az eszét a zasszony meg a gyerekei előtt, hogy ő most mennyire az élet császára, és megengedheti magának, hogy étterembe vigye a családot, meg beszólogasson a tizenéves személyzetnek, aki úgyse fogja pofán önteni a levessel (pedig ez a fajta megérdemelte volna), mert akkor kirúgják és kell a pénz jogsira.

Nyomorultak.

De azóta mindig nagyon kedves vagyok a pultosokkal, pincérekkel, eladókkal, hátha hozzá tudok járulni, hogy ne utálják meg az egész emberiséget.

Vannak tahó vevők, figyelmetlen vevők, siető vevők stb.

Vannak tapló kasszások, visszaköszönni nem tudó kasszások, mindenre szájhúzós kasszások.

Mindkét felet meg lehet érteni, tudod ki roboltan lófac pénzért rakódó+kasszás+eladó multifunkciós robotként, és tudod ki fog vigyorogni, ha szépen, napszaknak megfelelően köszönök, a kasszás meg mintha !eg se hallotta volna.